Orbán Viktor tíz okot talált a Fidesz választási vereségére

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Én nem adom fel, soha, soha, soha, de soha nem adom fel” – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, ahol rendhagyó módon már a nap elején felszólalt, miután előzetesen már egy röpiratot is megosztott az április 12-i választásról. Vállalta a felelősséget a vereségért, és megvédte a párt kampányfőnökét, Orbán Balázst; a mozgósításért felelős pártigazgatót, Kubatov Gábort, valamint a regionális igazgatókat és vesztes választókerületi jelölteket is, külön kiemelve a budapestieket. „A stratégiai hibák gazdája én vagyok, és nem ők.”

Orbán Viktor két hónap értékelés után arra jutott, hogy a választók a 2010 és 2022 közötti munkájukat nagyra értékelték, jóváhagyták, és még négy évvel ezelőtt is felhatalmazást adtak arra, hogy folytassák a kormányzást. Ezért szerinte most csak az utolsó négy évet és különösen a kampányt szükséges értékelni.

Tíz okot sorolt fel, amely szerinte a Fidesz vereségéhez vezetett:

  1. „A választási üzenetünk nem működött, illetve az ellenfélé jóval vonzóbbnak bizonyult.”
  2. „Hittünk a győzelmünkben, az ellenfél előnyét nem észleltük időben, ezért nem hajtottunk végre sem kampánystratégiai, sem kampánytaktikai korrekciót, választási stratégiánk végig hibás maradt”.
  3. „Tévesen feltételeztük, hogy a részvétel nem megy a korábbi csúcs fölé, ezért felméréseink és eredményelőrejelző rendszereink csődöt mondtak.”
  4. „Hibásan feltételeztük, hogy a személyes, ajtótól ajtóig tartó mozgósítási rendszerünk jobb, mint az ellenfélé. Az ellenfél mozgósítási újításai sikeresek voltak, és köröket vertek ránk.”
  5. „A velünk szembeni gyűlöletkampányokra nem adtunk választ. A korrpuciós vádakra sem adtunk erőteljes választ. A rágalmakat nem tudtuk semlegesíteni.”
  6. „A digitális térben katasztrófális vereséget szenvedtünk, mind technológiában, mind tartalomgyártásban hátrányba kerültünk. A TikTok-ot használók körében a Tisza 70, a facebookosok között 66 százalékot kapott. Így a fiatalok figyelméért folytatott küzdelmet elbuktuk. A választás a fiatalok körében elszenvedett brutális arányú vereségen úszott el. Ezt személyes kudarcnak is tekintem, és értem, hogy a fiatalok körében mind a személyemet, mind a programomat durván elutasították.”
  7. „A külföldről vezényelt algoritmusok szemetszúró mértékben, az abszurditás határáig részesítették előnyben mindazt, ami a kormányváltást szolgálta.”
  8. „A Magyarországot fenyegető háborús veszélyről szóló üzeneteinket ellenfelünk sikeresen semlegesítette. Még a saját híveink körében is sikerült elhinteniük a helyzet komolyságával kapcsolatos kételyeket.”
  9. „A háború és a brüsszeli szankciók blokkolták a gazdasági növekedést egész Európában.” Orbán szerint a kormány nem tudott olyan gazdaságpolitikát vinni, ami az európai hanyatlás ellenére is sikeres, és az emberek számára is érzékelhető gazdasági növekedést eredményez. „Ezt az útvonalat nem találtam meg, ezt a stratégiát a kormányom nem tudta megalkotni. (…) Ezért a Fidesznek és a KDNP-nek a választást a gazdasággal elégedetlen közhangulatban kellett volna megnyerni.”
  10. „Nem vállaltuk, nem vállaltam, hogy olyan gazdasági és szociális vállalásokat tegyünk, amelyekről tudtam, hogy teljesíthetetlenek. Ellenfelünk ilyen szabályt nem alkalmazott.”

Ezután azzal folytatta, hogy a Fidesz jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy ellenzékben folytassa, ezért szervezetileg is megújulásra lesz szükség. „Másképp kell szolgálni a hazát kormányból és ellenzékből.” Ilyenkor meg kell változtatni szerinte a testtartást, a hangfekvést, és az ellenzékből az embereket is másképp kell szolgálni, hiszen nincs kormányzati hatalom a kezükben. „Ellenzékben az emberek hangjának kell lennünk.”

Kijelölte a Fidesz feladatát is: meg kell akadályozniuk a kormány hibás döntéseit és ellenállást kell szervezniük „a kormány hibás nézeteivel és erőszakos hatalmi visszaéléseivel szemben.” Ezen kívül politikai közösséget kell adni azoknak, akik a nemzeti politikában hisznek, és ki kell állni azok mellett is, akiket igaztalanul bántanak.

„Készen kell állni arra az esetre, ha a kormány befuccsol, és az embereknek elegük lett belőlük.”

Orbán szerint a jó ellenzék folyamatosan kormányképes állapotban van.

Arról is beszélt, hogy kormányzó hatalmi pártból vissza kell alakulniuk mozgalmi párttá, most „bicepszek helyett lelkierő kell”. Több polgári értékre, és kevesebb katonai erényre lesz szükség a következő években. A szervezeti megújulás keretében ezért megszüntetik a választókerületi rendszert, és nem lesznek a jövőben regionális igazgatók és ügyvezető alelnök sem. Egyszerű, átlátható szervezeti rendet képzel el a pártelnök több személyes találkozóval.

Orbán szerint a választási eredmény fő üzenete a nemzedékváltás volt, ezért megújították a frakciót, és új elnököt, alelnököket választanak. A főkolompos továbbra is ő szeretne maradni, de már a szavazás előtt elárulta, hogy kiket választanak majd meg alelnököknek:

  • Gál Kinga EP-képviselő lesz a Fidesz összekötője az európai patriótákkal.
  • Gyopáros Alpár csornai országgyűlési képviselő képviseli az elnökségben a vidék hangját,
  • Bóka János országgyűlési képviselő, volt uniós ügyekért felelős miniszter feladata lesz, hogy megerősítse „a meggyengült polgári és politikai közepet, ahonnan a hiszékenyek és a karrieristák igazi európai módon átzsilipeltek a Tiszához”
  • Kreicsi Bálint, Salgótarján 2024-ben megválasztott polgármestere képviseli majd az elnökségben az önkormányzatokat.

„Szeptemberig tegyük rendbe a Fideszt a pincétől a padlásig” – mondta Orbán. Szerinte őszre kiderül, hogy meddig tűri az ország a mostani kormány bántalmazását, és aztán eljön szerinte a patrióták nagy nemzeti ellenállásának ideje. „Mire a falevelek lehullanak, a megújult Fidesznek készen kell állnia.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!