Többet kereshetnek mostantól a helyettes államtitkárok
A kormány megemeli a helyettes államtitkárok fizetésének felső határát – derült ki a péntek esti Magyar Közlönyben közzétett rendeletből, ami szombaton hatályba is lép.
A helyettes államtitkárok illetménye mostanáig bruttó 1,3 millió forint és 2,1 millió forint között alakult havonta. Ez változik most a Magyar Péter miniszterelnök által aláírt jogszabály alapján úgy, hogy a felső határ 2,5 millió forint lesz. Ez 16 százalékos emelésnek felel meg a fizetés maximumában.
Az új kormány hivatalba lépése óta inkább a politikusi és kormányzati fizetések csökkentése volt téma, a parlament nemrég megszavazta a képviselői illetmények visszavágását. A törvénymódosítás után a képviselők fizetése minden év március 1-jétől az előző évi KSH által megállapított átlagkereset 1,8-szorosa lesz a korábbi háromszoros szorzó helyett. De lényegesen kevesebb lett a miniszterelnöki fizetés is, sőt, Magyar Péterék a polgármesteri illetmények csökkentését is kilátásba helyezték.