Fontos kormányzati pozíciót kap Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt
Tóth Péter, a kormány nemzetbiztonsági főtanácsadója stábjának szakmai vezetője lesz Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt – jelentette be saját Substackjén. Buda feladata a nemzetbiztonsági szakmai irányítás, a stratégiaalkotás és a különböző nemzetbiztonsági területek szerveitől származó információk összefésülése lesz.
Buda a bejelentést azzal vezette fel az Idő van nevet viselő Substackjén, hogy a jövőben a korábbiaknál kevesebbet fog oda posztolni. Ennek az oka tájékoztatása szerint az, hogy alapos egyeztetések után elfogadta a felkérést „a kormány nemzetbiztonsági főtanácsadójának hatáskörébe tartozó tevékenység szakmai vezetéséért felelős pozícióra”.
Buda posztjában ezután hosszan idézi, hogy a vonatkozó jogszabály szerint mi a nemzetbiztonsági főtanácsadó feladata. Többek között a főtanácsadó „felelős a miniszterelnök nemzetbiztonsági, honvédelmi, valamint rendvédelmi tevékenységének koordinálásáért, a kormányzati döntéshozatal és döntés-előkészítés nemzetbiztonsági, honvédelmi, valamint rendvédelmi politikai, stratégiai, külpolitikai és közpolitikai szempontú nyomon követéséért, a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásával kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásának
koordinálásáért, a kormány feladatkörében érintett tagjai összehangolt védelmi tevékenységének kezdeményezéséért, a miniszterelnök tevékenységéhez kapcsolódó háttéranyagok, felkészítők, elemzések előkészítéséért”.
Buda posztja szerint az a munkakör, amit ő elvállalt, „a fentebbi tevékenységet kizárólag nemzetbiztonsági szakmai irányítással és stratégiaalkotással, illetve a fentebb felsorolt területek illetékes szervezeteitől származó információk objektív szintézisének megteremtésével támogatja, természetesen mindezt egy szakemberekből válogatott csapat révén”.
Buda elmondása szerint azért fogadta el a felkérést, mert biztosítékokat kapott arra, hogy az új kormány célja a nemzetbiztonsági szektor szakmai alapokra állítása és pártpolitika-semlegességének megteremtése. Ennek elérésével Buda szerint az a cél, hogy „a szolgálatok valóban a nemzet és a demokrácia biztonságát védelmezzék, ne pedig az éppen aktuálisan hatalmon levő pártot a politikai versenytársakkal szemben”.
Buda szerint az is szerepet játszott a döntésében, hogy a döntéshozókban teljes mértékű nyitottság mutatkozott a szolgálatok szakmai modernizációjának felvállalására. Szerinte ez fontos feladat a megváltozott és egyre romló nemzetközi biztonsági környezetben.
Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt az elmúlt években rendszeresen megszólalt nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai témákban, legutóbb a választás előtt, a szerbiai hamis zászlós műveletről nyilatkozott a Telexnek. Magyar Péter a választás után Tóth Pétert, korábbi kampányfőnökét kérte fel nemzetbiztonsági főtanácsadónak. Róla és a pozícióról ebben a cikkben írtunk hosszabban.