Lázár János megvált 15 millió forintnyi készpénztől, Kocsis Máté már nem kap fizetést a családi cégéből
Lázár János korábbi építési és közlekedési miniszter megvált 15 millió forintnyi készpénztől és ugyanekkora összeggel a felére csökkentette más szerződés alapján fennálló pénzkövetelését, derül ki a legfrissebb vagyonnyilatkozatából. Ezt leszámítva pontosan ugyanazokkal a tételekkel adta le a dokumentumot, mint január végén. Például bankszámlán továbbra sem tart pénzt, az egyedüli említésre méltó változást a megbízásai megcsappanása jelentették: képviselői fizetése mellett már csak a Jövő Nemzedék Földje Alapítványban betöltött kuratóriumi elnöki tisztségéért kap fizetést, havi bruttó 1 millió és 5 millió közötti összeget. Ez volt az az alapítvány, ami tavaly összesen 4,5 milliárd forint osztalékot vett ki három ingyen kapott állami cégből.
A batidai vadászkastélyt – ahonnan boldog adventet kívánt a családjával 2024 decemberében – birtokló Grosswiese Zrt.-ben még mindig több mint 40 százalékos tulajdonrésze van, a cég tavaly 47 millió forintos osztalékot fizetett ki a miniszternek, 2024-ben 58,8 millió forintnyi osztalékot szavaztak meg neki.
Érdekesség még, hogy míg az A6-os Audijáról az előző vagyonnyilatkozatában úgy vallott, megvette, a mostaniban már lízingeltként tüntette fel a járművet.
Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter a május 9-ei vagyoni állapotát tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, eszerint tehát az adatok a még a külügyminiszteri pozíciójában érvényes állapotokat tükrözik. Egyetlen lényegi változás történt, 12 millió forinttal bővült a bankszámláján tartott összeg, így már közel 30 millió forintot tart ott. Emellett jól fialtak a befektetései is, az előző vagyonnyilatkozatában 95,4 millió forintnyi megtakarítása volt különböző befektetési jegyekben és kötvényekben, idén májusra ez közel 98,3 millió forintra duzzadt. Továbbra is 30 millió forinttal tartozik a szüleinek, autója nincs.
Orbán Balázs, aki egykori miniszterelnöki politikai igazgató és a Fidesz korábbi kampányfőnöke volt, előző vagyonnyilatkozatában arról nyilatkozott, hogy alaposan felélte tartalékait, ez azóta tovább folytatódott. Friss vagyonnyilatkozata alapján ingatlana, autója nincs, bankszámlája viszont lett, 12,2 millió forintot tart rajta, a takarékbetétben elhelyzett megtakarítása eltűnt. 52,4 millió forintos hiteltartozása megmaradt, a babavárót továbbra sem fizette vissza. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanácsadó testületében betöltött pozíciója megszűnt, legalábbis a vagyonnyilatkozata alapján már nem kap onnan fizetést.
Kocsis Máté már nem vezeti többé a parlamenti Fidesz frakciót, de előző vagyonnyilatkozata alapján pozitívan zárta a tavalyi évet. A friss nyilatkozata alapján se autója, se ingatlana, viszont továbbra is megvan a festménye, amit ajándékba kapott 1982-ben. Állampapírban 20 millió forintja van, készpénzben 7,7 millió forintja, 59,8 millió folyószámlán és 22,5 millió forint más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés formájában. Azaz összesen 110 millió forint megtakarítása van, míg az előző vagyonnyilatkozatában összesen 95,6 millió forintot tüntetett fel amit folyószámlán és készpénzben tartott. Nagy változás, hogy a családi cégéből, a Hobby-Key Kft.-ből származó bevételt már nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, innen korábban havi bruttó 200 és 500 ezer forintnyi összeget kapott.
Szentkirályi Alexandra idén lett országgyűlési képviselő. Vagyonnyilatkozata alapján Budapest XII. kerületében felesben tulajdonol egy 102 négyzetméteres társasházi lakást, amit 2020-ban vásároltak, valamint – szintén 50 százalékos tulajdonrésszel – van egy 85 négyzetméteres lakása is 2017 óta. Szintén felesben tulajdonol egy első kerületi 49 négyzetméteres lakást, amit 1993-ben ajándékozással szerzett. Balatonkenesén 728 négyzetméteres üdülője van, amit 2023-ban szintén ajándékozással szerzett. Autója nincs, állampapírokban összesen 35 millió forintot tart. Bankszámláin összesen 44,3 millió forintja van, emellett feltüntetett egy 50,2 millió forintos lakáshitelt is.
Az elmúlt három évben jó pár helyről kapott fizetést, többek között a Fidesz frakcióvezetője volt a Fővárosi Közgyűlésben havi bruttó 1 millió és 5 millió forint közötti összegért, de ugyanebben a sávban kapott Kocsis Máté tanácsadójaként és a Fidesz irodájától is. Egy és ötmillió forint között kap a a Millenáris Kulturális Alapítványtól, ami a Millenáris Park megóvására létrehozott alapítvány a kuratóriumi elnöki posztért, viszont ennek a teljes összegét a Bethesda Gyermekkórháznak ajánlotta fel.