Kapitány a leggazdagabb, Tanács a legközlékenyebb kormánytag a vagyonnyilatkozatok szerint
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait is, legalábbis azokét a kormánytagokét, akik országgyűlési képviselők is. Az biztosan kiderült: a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni helyzetből kezdik a kormányzati munkát.
Magyar Péter
Hétfő este felkerült az Országgyűlés honlapjára Magyar Péter vagyonnyilatkozata, amit a képviselői eskütétele után kellett kitöltenie. A február 1-jén megismert vagyonnyilatkozatához képest nagy változás nem látszik: 88 milliós megtakarítással futott neki új megbízatásának. Januárban még 9,2 millió forintos tartozása volt, ezt azóta rendezte. Új lakást nem vett, továbbra is négy ingatlan szerepel a nevén. Megvan a 2018-as Volvo XC60 autója, de hivatali autóként az országjárásán látott kék Škoda SUPERB-t használja. Nem vált meg a Yamaha pianínójától és a két festményétől sem. További részleteket külön cikkünkben olvashat.
Gajdos László
Az élő környezetért felelős miniszter egy 478 négyzetméteres telken álló 160 négyzetméteres lakóház feles tulajdonosa, ezt 1995-ben vásárolták. Van a városban egy 621 négyzetméteres telken álló 309 négyzetméteres lakóháza is üzlethelyiséggel együtt, ennek is felerészben tulajdonosa, a szüleitől kapta ajándékba 2013 nyarán. Szintén a szüleitől kapta ajándékba háromhutai üdülőjét is, egy 408 négyzetméteres telken álló parasztházat, aminek felesben a tulajdonosa. Résztulajdonosa egy 800 négyzetméteres nyíregyházi műhelynek és egy kéthektáros nagyszállási szántónak is.
Összesen 18 431 703 forint megtakarítása van a feleségével közös bankszámláján. Vagyonnyilatkozata szerint a nyíregyházi állatkert igazgatójaként 1-5 millió forint között volt a havi bruttó bére – a vagyonnyilatkozati szabályok szerint ennél pontosabban nem kellett feltüntetnie előző jövedelmét. A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kurátoraként havi bruttó 0,5-1 millió forint között volt a fizetése.
Hegedűs Zsolt Csaba
Az egészségügyi miniszter vagyonnyilatkozata szerint egy 78 négyzetméteres V. kerületi lakás tulajdonosa felerészben, ezt 2011 nyarán vásárolták. Van még egy 493 négyzetméteres telken álló 120 négyzetméteres nyaralója Siófokon, aminek szintén felerészben tulajdonosa, ezt 2021 nyarán kapta ajándékba. Balatonvilágoson egy 522 négyzetméteres telken álló 120 négyzetméteres családi ház egyhatoda is az övé.
A 2015-ben vásárolt Ford S-max autója mellé 2025 nyarán egy Aprilia SR GT 125-ös motorkerékpárt is vásárolt.
Van 165 860 euró (59 millió forint) tőkepiaci befektetése és 74 238 angol font (30,5 millió forint) nyugdíjmegtakarítása, illetve forintban és devizában (angol fontban) 21,6 millió forint bankbetétje, teljes megtakarítása így 111,1 millió forint. Magánszemélyekkel szemben egymillió forint tartozása van. Képviselővé választása előtt a Wáberer Medical Center és a bristoli Emersons Green Hospital ortopéd sebészeként is havi bruttó 1-5 millió forint közti jövedelme volt, a Sportkórház főorvosaként havi bruttó 0,2-0,5 millió forintot keresett.
Kapitány István
A gazdasági és energetikai miniszterről gyanítható volt, hogy ő a leggazdagabb kormánytag, mégiscsak a Shell globális alelnöke volt egykoron. Van is egy igazi benzinzabáló sportautója, egy 16 éves Maserati GranTurismo, de egy elektromos autója is, egy Tesla 3-as modell. A Shellnél havi 49 millió forintot keresett, és ügyesen rakott félre, mert több mint hatmilliárd forintnyi befektetése van. Vagyonnyilatkozatáról külön bővebben is írtunk.
Kármán András Miklós
A pénzügyminiszter felerészben tulajdonosa egy 990 négyzetméteres telken álló 320 négyzetméteres családi háznak, ezt 2021 nyarán vásárolták, más ingatlana nincs. Egy autója van, egy 2025-ben vásárolt Volkswagen Arteont.
4130 eurónyi (1,5 millió forint) Erste Bank részvénye van, ezen felül 16,4 millió forint nyugdíjpénztári megtakarítása van az Erste nyugdíjpénztárában, további 58,7 millió forint az EBRD nyugdíjpénztárában, összes megtakarítása így 76,6 millió forint.
Képviselői megbízatása előtt az Erste Lakástakarék és az Erste jelzálogbank elnök-vezérigazgatójaként is havi bruttó 1-5 millió forint volt a fizetése, airbnb-zésből havi kétszáz-ötszázezer forint közti bevétele volt – a vagyonnyilatkozati szabályok szerint erről elég sávosan nyilatkozni, vagyonnyilatkozatából pontosabb összeg nem derül ki ezekről.
Kátai-Németh Vilmos
A szociális és családügyi miniszter 2016 óta felerészben tulajdonosa egy 550 négyzetméteres telken álló 110 négyzetméteres lakóháznak, vagyonnyilatkozata szerint más ingatlana nincs. Ahogy értékesebb vagyontárgyai sem, megtakarítása is csupán 5,9 millió forint készpénz. Képviselői megbízatása előtt ügyvédként havi bruttó fél és egymillió forint közötti összeget keresett.
Lőrincz Viktória
A vidék- és településfejlesztési miniszter két lakóház tulajdonosa Kadarkúton, egyiknek felerészt, ezt örökölte. Hogy mekkora házaké? Vagyonnyilatkozatából nem derül ki, csak a telkek méretét tüntette fel: ami teljes egészében az övé, az 2400 négyzetméter, a másik 2300 négyzetméter. Ezen felül van még 8100 négyzetméternyi fásított területe is Visnyén, amit szintén örökölt.
Nagyértékű ingósága nincs, összesen kétmillió forintnyi készpénzmegtakarítása van, ebből 1,4 millió euróban. Országgyűlési képviselővé választása előtt önkormányzati képviselőként havi bruttó 200 ezer forintnál, ügyvédjelöltként havi bruttó félmillió forintnál kevesebbet keresett, és még bérleti díjból is származott havi bruttó kétszázezer forintot meg nem haladó jövedelme.
Orbán Anita
A külügyminiszter az üzleti életben jobban keresett, mint miniszterként fog, vagyonnyilatkozata szerint, amivel külön is foglalkoztunk, a Vodafone-nál havi bruttó hétmillió volt a fizetése, új munkájában még a képviselői javadalmazásával együtt se fog ennyit keresni. Azért lesz miből élnie, összesen több mint 237 millió forint megtakarítása van.
Pósfai Gábor
A belügyminiszter havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti fizetést kapott a Tisza Párt operatív vezetőjeként, korábban az ausztriai Decathlont vezette. A választókerületében, Budaörsön felerészben tulajdonosa egy 132 négyzetméteres családi háznak, és két társasházi lakást is vett a XI. kerületben az elmúlt években.
Vagyonnyilatkozata szerint összesen 107 millió forintnál is több megtakarítása van állampapírokban, befektetési jegyekben és készpénzben. Vagyonnyilatkozata szerint tartozása nincs, a keleti autókat viszont szereti: Nissan Qashquai, Kia Sportage és Kia Ceed parkol a garázsában. A családi cége, a K&G OPUS Oktatási Tanácsadó Kft. tulajdonosa, de fizetést ott nem vesz fel.
Ruszin-Szendi Romulusz
A honvédelmi miniszter annyira pedánsan akarta kitölteni a vagyonnyilatkozatát, hogy a három ingatlanjánál még az irányítószámot is feltüntette, ami a törvény szerint nem kötelező. Még a vezérkari főnöki kinevezése előtt, 2020-ban vett Óbudán egy 90 négyzetméteres társasházi lakást és egy garázst, előbbinek felerészben, utóbbinak csak negyedrészben a tulajdonosa. Ezen kívül a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Edelényben örökölt egy házat évekkel korábban.
Tavaly óta van egy Volkswagen Tiguanja, két évvel korábban pedig valóra váltotta gyerekkori álmát, és vett egy motort. Márciusban a Hajdú 5-ös választókerületében már a Honda Forza 300-as motorjával csapatta a motoros felvonuláson. Összesen 21 millió forintos megtakarításról számolt be a májusi vagyonnyilatkozatában. Korábban sem voltak megélhetési gondjai: havonta bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti szolgálati járadékot kap, miniszteri kinevezése előtt pedig tartalékos katonaként és címzetes egyetemi tanárként is fix havi bevétele volt.
Tanács Zoltán
A tudományos és technológiai miniszter két XII. kerületi ingatlan feles tulajdonosa, 2022 elején egy 70 négyzetméteres társasházi lakást, 2019 elején egy 182 négyzetméteres társasházi lakást és egy 46 négyzetméteres garázst vásárolt, vagyonnyilatkozata szerint „ez az állandó lakhelye a családnak”. Ezen felül saját megfogalmazása szerint egy 49 négyzetméteres XIII. kerületi társasházi lakás és 16 négyzetméter terasz tulajdonosa „leszek majd! előszerződés van, 75% kifizetve”. Tanács annyira közlékeny, hogy egyéb közlendőként még azt is részletezte, miből fizeti majd ki az ingatlant:

Várhatóan 2026 második felében lesz felerészben ővé ez a lakás. Az ingatlanok mellett a sportautókat is halmozza, a legegzotikusabb egy Ford Thunderbird, de van egy 2005-ös évjáratú Mercedes Benz CLK 320-asa, egy BMW 330-asa is. Emellett egy városi kisautója (Alfa Romeo Mito) és egy klasszikus családi autója (Ford Fusion) is van.
Állampapírban 110 000 000 forintja, befektetési számlán 40 700 000 forintja, bankbetétben 36 millió forintja és 92,8 millió forintnyi eurója van. Feltüntetett még 50 dollár (kb. 15 ezer forint) bankbetétet is. Lakáshiteltartozása 43,65 millió forint. A Tisza Párt kancellárjaként bruttó 1-5 millió forint volt a fizetése, ahogy az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cégnél is.
Tarr Zoltán József
A társadalmi kapcsolatokért és a kultúráért felelős miniszter két ingatlan résztulajdonosa. Felerészt az övé egy XVI. kerületi, 916 négyzetméteres telken álló 150 négyzetméteres lakóház, amit életvitelszerűen használ, ezt 2014-ben vették. Övé egy másik XVI. kerületi családi ház egyharmada is, ennek a méretét vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel, csak azt, hogy egy 595 négyzetméteres telken áll, és 1996-ban vásárolta. 2025-ben vásárolt egy négyéves Ford Kugát, egyéb ingóságként festményeket tüntetett fel „különösebb érték nélkül”, „kb 2000 db könyvet” és három antik biedermeier bútort, ez mind a családi öröksége.
Euróban 14,2 millió forint megtakarítása van a folyószámláján, és még 605 ezer forint. Van még félmillió forint egyéb követelése, illetve különböző befektetési alapokban 760 ezer forintja, összesen 15,5 millió forint megtakarítása. Tartozása nincs, a képviselőségét megelőző három évben szakértőként, üzletfejlesztési vezetőként, egyéni vállalkozóként és programszervezőként is havi bruttó fél-egymillió forintot, marketingvezetőként kétszáz-ötszázezer forintot keresett. A Tisza Párt alelnökségét díjazás nélkül végezte. Tarr Zoltán 2024 óta a Tisza Párt EP-képviselője volt, ezt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában.
Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető miniszter, Bóna Szabolcs agrárminiszter, Görög Márta igazságügyi miniszter, Lannert Judit oktatási miniszter és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter nem parlamenti képviselők, esküt is később tettek, ezért vagyonnyilatkozatukat is később kötelesek csak közzétenni a kormány honlapján.