Péntektől nem jön több azbesztes kő Ausztriából
„Tisztelettel szeretném jelenteni, hogy a mai tárgyalásom eredményeként Ausztriából nem érkezik többet azbeszt tartalmú kőzet azokból a bányákból, ahonnan eddig érkezett” – jelentette be Gajdos László egy kihalt úton állva a közösségi oldalára feltöltött videóban. Az élő környezetért felelős miniszter azt írta a videóhoz, hogy sikerült megegyezni a bánya tulajdonosával arról, hogy péntektől teljesen leállítják a Magyarországra irányuló értékesítést, így „a bánya bezárásának kezdeményezése nélkül hárítottuk el a közvetlen veszélyt”.
A videóban arról is beszélt, hogy a következő lépés „a már leterített kőzet ártalmatlanítása Nyugat-Magyarországon, és a lakosság egészségének védelme”. Azt nem fejtette ki, hogy ezt hogyan fogják megvalósítani.
A bejelentés előzménye, hogy az elmúlt időszakban négy ausztriai bányából kerülhetett azbeszttel szennyezett kőzúzalék Magyarországra. Az egyik érintett település Szombathely, ahol az Oladi plató nevű, jelenleg is épülő városrészben több utcát azbesztet tartalmazó zúzott kővel borítottak le, de városi parkolók, magán kapubejárók is ilyen burkolatot kaptak. Ide Gajdos László személyesen is ellátogatott. Akkor elmondta, hogy nemcsak Szombathelyre került a kőből, már több mint 300 helyszínen bukkant fel a szennyezés, három megyét biztosan érint a probléma, például Kőszegen és Sopronban is borítottak be felületeket azbeszttel.