Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Bujdosó Andrea összefoglalta a Tisza szerdai törvényjavaslatait

Bujdosó Andrea összefoglalta a Tisza szerdai törvényjavaslatait
Fotó: Huszti István / Telex

Szerda kora este beindult a tiszás törvénygyár, egymás után nyújtották be a törvénytervezeteket – zömükről már a kampányban és a kormányalakítási folyamat során is beszéltek a kormánypárt politikusai. Bujdosó Andrea frakcióvezető egy másfél perces Facebook-videóban igyekezett is rendet vágni a javaslatok között, és tömören összefoglalni azokat:

  • Az első javaslat az alaptörvényt módosítja, „ezáltal három választási ígéretünket teljesítjük”. Két ciklusban, azaz nyolc évben korlátoznák a miniszterelnöki mandátumot, megszüntetnék a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, valamint kimondanák, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, azaz kekvák vagyona „továbbra is nemzeti vagyon, és lehetővé tesszük megszüntetésüket”.
  • A devizahiteles végrehajtások átmeneti leállításáról szóló javaslatot említette következőként. „Több ezer család életét érintő kérdésről van szó” – érvelt mellette.
  • „A Tisza-frakció vizsgálóbizottságok felállítását kezdeményezte”, a kegyelmi ügy, a gyermekvédelmi rendszer válsága, a „spontán privatizáció és a közvagyon elvesztése”, valamint az MNB-ügy feltárása kapcsán – mondta még Bujdosó.

A frakcióvezető szerint a párt vállalta, hogy emberséges és működő országot épít, és a mostani javaslatcsomag „a parlamenti munka első mérföldköve”.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!