Tarr Zoltán felfüggesztette a Nemzeti Kulturális Alap pályázatkezelő szervének főigazgatóját
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden reggel felfüggesztette tisztségéből Krucsainé Herter Anikót, a Nemzeti Kulturális Alapnál futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatóját. Tarr Zoltán a Facebookon posztolt a felfüggesztésről, és azt írta, belső vizsgálatot indít a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), a már zajló eljárások végéig pedig minden szükséges támogatást megad a hatóságoknak annak érdekében, hogy az összes érintett ügyben teljes körűen feltárják a felelősséget.
„Az eredményekről tájékoztatást fogunk adni, illetve biztosítjuk a szervezet, azaz az NKTK zavartalan működését a vizsgálat alatt is”, írta. A miniszter célja, hogy a tárcájához tartozó támogatások kezelése minden esetben átlátható és tisztességes legyen. „Ehhez olyan vezetőre van szükség, aki élvezi az én személyes bizalmamat, és ami ennél is fontosabb, a magyar emberek bizalmát”, írta Tarr Zoltán.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn rendelte el a Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseinek felfüggesztését, azt mondta, szeretnék megállítani, ami megállítható, és hogy ne költsön az NKA olyasmire, ami nem jó célra, nem jó helyre megy.
Az NKA egykori kuratóriumi tagja május elején egy nyilvános posztban megírta, hogy a kampány során a Kulturális Alaptól „érdemtelenek kaptak érdemtelenül sok pénzt többnyire értelmezhetetlen projektekre” – mégpedig 17 milliárd forint értékben. A tételek közt voltak értékes kulturális programok is, a támogatások mintázataiból mégis az látszik, hogy a kiosztott pénzek nagyrészt a Fidesz választási érdekeit szolgálták.
Az NKA körüli botrányokról ebben a cikkünkben írtunk, hétfőn pedig arról számoltunk be, hogy Mága Zoltán tavaly nyáron kért 500 milliót a minisztériumtól, hogy a Fidesznek kampányoljon, Hankóék pedig odaszóltak az NKA-nak, hogy teljesítsék. A pályázatot Hankó Balázs minisztériumi kabinetfőnöke 2025. július 17-én juttatta el az NKA pályázatkezelő szervét, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőt (NKTK) vezető főigazgatónak, Krucsainé Herter Anikónak, a kérelmet és annak körülményeit ebben a cikkben olvashatja el részletesen.