Magyar szerint Sulyok korábban megkérdezte őt, hogy kit keressen, ha esetleg le akarna mondani
Magyar Péter szerint nehéz megmondani, hogy tényleg egyértelmű-e a mai interjúja alapján, hogy Sulyok Tamás nem fog lemondani, mert szerinte hetente változtatja az álláspontját. Most azt mondta, hogy az első találkozójukon visszautasította azt a kérését, hogy mondjon le, de a miniszterelnök szerint ez nem így van, akkor azt mondta, hogy megfontolja az érveit. A második találkozójukkor pedig Magyar szerint megkérdezte őt, hogy kit keressen a kormányból, ha le szeretne mondani.

A kormányfő szerint akkor sem volt egyértelmű számára, hogy miért merült ez fel benne, de azt el tudja mondani, hogy nem lesz semmilyen alku, ahogy azt megígérték a kampány során is, ha egy államfő megbukott bármilyen okból, annak később nem járhatnak azok a juttatások, amik megilletik a volt köztársasági elnököket. Magyar azt mondta, hogy ők nem foglalkoznak a mai interjúval sem, ők megvárják május 31-ét, egyébként pedig tudják, hogy milyen paragrafust kell módosítani ahhoz, hogy Sulyokot el tudják mozdítani.