EJEB: A magyar állam megsértette a pécsi aktivisták jogait, amikor a nemzeti konzultációk átragasztása miatt házkutatást tartottak náluk

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kimondta, hogy jogellenesen lépett fel a magyar hatóság két pécsi aktivistával szemben, amikor házkutatást rendelt el a nemzeti konzultációk átragasztása miatt – közölte az érintetteket képviselő Magyar Helsinki Bizottság. A strasbourgi döntés szerint ez jogszerűtlen beavatkozás volt a magánélethez való jogukba.

2021-ben a rendőrség házkutatást tartott Pincehelyi Zitánál, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) korábbi aktivistájánál, és Molnár-Fulmer Gergelynél, mert szivárványos és szívecskés öntapadós matricákat ragasztottak a Fidesz-kormány konzultációs plakátjaira olyan provokatív szavakkal, mint „az élet szép”, „nem vagy egyedül” „töltse ki a szeretet konzultációt”.

Eleinte rongálás miatt indított eljárást ellenük az ügyészség, majd belátták, hogy az átragasztással okozott kár 50 ezer forint alatt maradt, így szabálysértésként kezelték az ügyet. A szabálysértési eljárást a Pécsi Járásbíróság megszüntette, a Pécsi Törvényszék pedig helyben hagyta a döntést, de ezt azzal indokolták, hogy az átragasztással elkövetett plakátrongálás falfirkálásnak számít, ami kárértéktől függetlenül bűncselekménynek minősül. A Magyar Helsinki Bizottság szerint az érintettekre, akik megtérítették a kárt az illetékes reklámcégnek, akár egy éves szabadságvesztést is kiszabhattak volna.

A helyi fideszes politikus feljelentése nyomán indult büntetőeljárásban a két pécsi fiatalnál a rendőrség még házkutatást is tartott. A kérelmezők emiatt panasszal éltek a Pécsi Járási ügyészségnél, amely azonban elutasította azt, és a Pécsi Járásbíróság sem talált kivetnivalót a házkutatásban.

Az ügy végül eljutott az Emberi Jogok Európai Bíróságához, ami megállapította, hogy az intézkedéssel a magyar állam megsértette a kérelmezők magánélethez való jogát. A Magyar Helsinki Bizottság szerint ez az első olyan magyar vonatkozású strasbourgi döntés, amelyben a bíróság a rendőrség által elrendelt házkutatás miatt elmarasztalta az államot. Az EJEB döntése alapján önmagában nem jogsértő, hogy a házkutatást a rendőrség engedélyezte saját magának, de ez csak akkor egyeztethető össze az emberi jogokkal, ha az intézkedéssel szemben rendelkezésre áll hatékony utólagos bírósági kontroll.

„A Bíróság kimondta, hogy a rendőrségi határozat szövege túlzottan általános volt, nem volt kellően megindokolva, a bíróság pedig nem is vizsgálta meg érdemben a kérelmezők érveit, pusztán megismételte az ügyészség álláspontját. Megállapította, hogy egy ilyen eljárás nem nyújt megfelelő biztosítékokat az önkényességgel szemben” – írták a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.

Pincehelyi Zita a Facebook-oldalán azt írta, öt év után végre kimondta a bíróság, hogy pár szívecskés matrica miatt túlzás rabosítani és házkutatást tartani, majd megköszönte az ügyben eljáró ügyvéd, dr. Bieber Ivóna munkáját.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!