HVG: Bő hárommilliárdból forgathatnak filmeket Balásy Gyula cégei arról, hogy milyen jó katonának lenni

Nettó 3,275 milliárd forintos keretösszegű megbízásra kötött szerződést a Honvédelmi Minisztériummal Balásy Gyula két vezető cége, a New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. – írja a HVG. A lap szerint a feladat olyan imázsfilmek készítése, melyek a katonai pályát mutatják be, illetve népszerűsítik.

A megbízás a 2025. augusztus 5-én indított közbeszerzésen alapul, aminek tárgya egy kommunikációs feladatok ellátásáról szóló keretmegállapodás volt, 75 milliárd forint keretösszeggel. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal a HM igényei alapján írásbeli konzultációval egyedi eljárást folytatott le „Filmgyártási és kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása a Honvédelmi Minisztérium számára” tárgyban.

A projekt négyütemű, 2026-ra 705,6 millió, 2027-re 776,3 millió, 2028-ra 854,1 millió, 2029-re pedig 939,6 millió forint fizethető ki Balásyéknak, de ezek a maximumösszegek, ugyanis a teljes keret 30 százaléka – nettó 982,7 millió forint – opciós összeg. A lap szerint 2030-ig évi 52 darab 20 perces, részenként 4×5 szegmensre tagolt tévés magazinműsor készül, ezek célja, hogy a katonaélet bemutatásával ösztönözzék az embereket a Honvédséghez való jelentkezésre.

A Balásy-cégeknek jól megy, a Kulturális és Innovációs Minisztérium „nyuszimotoros” családbarát programja nettó 2,8 milliárd forintos keretről szólt, ezt a megbízást Balásy Gyula cégei egy 75 milliárd forintos kommunikációs tender részeként nyerték el. A számolatlan állami megrendelésnek köszönhetően Balásy cégcsoportja olyan növekedést mutatott be, ami a Mészáros-csoport gyarapodásával vetekszik, erről ebben a cikkben olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!