Márki-Zay Péter a kormányban csalódó Wáberer Györggyel egyeztet

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, és a 2022-es választásokon az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje délelőtt 11 óra körül családjával közösen szavazott. A politikus korábban egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott a választási csalások felderítőinek, erről kérdezte a Szegeder a Szent István téren.

Márki-Zay családja – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Márki-Zay családja – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

„Nekem van egy kampányszámlám, ahová gyűjtünk, illetve egyeztettem Wáberer Györggyel, ő is hozzájárul, én is hozzájárulok” – mondta. Azt, hogy az üzletemberrel milyen megállapodást kötöttek, nem részletezte, ám azt hozzátette, hogy csatlakoztak a DE! akcióközösséghez, ahol 24 jogász vizsgálja majd a bejelentéseket, így próbálják majd elkerülni az ajánlattal való visszaéléseket.

„Mi akkor egy másik modellel próbálkoztunk, elbuktunk. Nem a modell volt rossz, hanem akkor még teljesen más volt a közhangulat”

– mondta a négy évvel ezelőtti választásokról. Arról is beszélt, hogy Vásárhelyen már a lakosság több mint húsz százaléka szavazott, ami rekordnak számít a választókerületben.

A Szegeder kérdezte arról is, milyen érzés most az urna előtt állni, erre így felelt: „Nagyon jó, sőt kiváló érzés. Nyilván nekik most van esélyük, ez a legjobb!” – utalt ezzel a Tiszára.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!