„Egy ilyen kis országban egy ilyen nagy fővárost szembeállítani az ország egészével, az egy nemzetvesztő stratégia” – mondta Karácsony Gergely Budapestről a Telex élő műsorában. A Tisza programjában is szereplő Budapest-törvényt továbbra is fontosnak tartja, ezzel fordult korábban ő is Orbán Viktorhoz. Szeretné, ha ezt a törvényt még 2026-ban meg tudnák alkotni, hogy 2027-ben tovább tudjanak menni.
„Igazi államférfinek kell lenni, hogy valakit ezt ne bolondítson meg” – mondta a hájpról, amit az érez, aki megnyer egy választást, de reméli, hogy a Tiszát nem részegíti meg ez az érzés. A főpolgármesternek nem volt konfliktusmentes a viszonya a fővárosi közgyűlésben a Tisza képviselőivel, de több konfliktus után reméli, hogy a Tisza egy győzelem esetén jobban beszáll majd a budapesti ügyekbe. „Nem egy rózsaszín felhőben képzelem el a jövőnket” – mondta, de állítása szerint a jelenlegi helyzetnél bármi jövedelmezőbb tudna lenni.
Arra a kérdésre, hogy keresni fogja-e Karácsony a választás után Orbánt, azt válaszolta, hogy eddig is „keresgette” a kormányfőt, de nem tudja a telefonszámát. Szerinte ez azért is furcsa, mert más európai vezetők elérhetőségeivel tisztában van. Elmondta, hogy most már azok a miniszterek sem veszik fel neki a telefont, akik korábban felvették. Orbánnal utoljára 2020 tavaszán beszélt egy, a Covid miatt összehívott kormányülésen.
