Megjelent egy videó a Váci úti felüljárón történt balesetről

Bőven a megengedett 50 km/óra sebességhatárt átlépve száguldhatott az az Audi RS7 Sportback, amelynek vezetője két halálos áldozattal járó közlekedési balesetet okozott pénteken este, a Göncz Árpád városközpontnál található felüljárón, derül ki egy térfigyelő kamera felvételéről. A Tények riportjában látható néhány másodperces videón az látható, hogy az Újpest irányából a városközpont felé száguldó Audi átsodródik a szemközti sávba, ahol egy Toyota Corolla Crossnak ütközik, amely az ütközés erejétől megpördül, majd lezuhan a felüljáróról.

A Toyotát vezető 66 éves férfi, illetve az Audi jobb első ülésén utazó 35 éves török állampolgárságú férfi meghalt a balesetben, az autó vezetője és két utasa megsérült, a száguldozót őrizetbe vették és a rendőrség letartóztatását kezdeményezte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati tájékoztatása szerint halált okozó közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Sok minden kiolvasható az autóból

Felmerült az is, hogy az Audi RS7 versenyezhetett egy másik autóval de ezt a nyomozásnak kell majd tisztáznia. A rendőrségnek egyelőre nincs információja arról, mi lett azzal az autóval, amellyel a rendőrség feltételezése szerint a balesetet okozó autó versenyezhetett. A képek tanúsága szerint a vétkes autó sebessége elérhette a 100 kilométeres óránkénti sebességet.

Az Audi sofőrjétől a helyszínen mintát vettek, ezek vizsgálata mutatja ki, hogy alkohol vagy valamilyen kábítószer hatása alatt állt-e. A Telex információi szerint egyébként külsőre ilyen gyanú nem merült fel a férfival szemben.

Az ügyben igazságügyi gépjármű műszaki szakértőt rendelhetnek ki, ami az ilyen súlyos balesetek esetében megszokott. A szakértő kiolvashatja az balesetet okozó Audi egyes memóriatároló egységeiből a baleset előtti másodpercek legfontosabb adatait, így azt, hogy milyen fokozatban, milyen fordulatszámon haladt az autó és be volt-e kapcsolva a menetstabilizátor. Utóbbiról több, nagy visszhangot kiváltó súlyos balesetnél kiderült, hogy a nagyobb sebesség érdekében ki volt kapcsolva.

Súlyos bűncselekmény gyanújával zajlik az eljárás

Ha az Audi vezetőjét bűnösnek találják, 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A Telexnek nyilatkozva Herpy Miklós közlekedési jogász elmondta, hogy több más, súlyos közlekedési ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétséggel indult eljárás, ám az, hogy ezúttal nem ez történt azt jelzi, hogy a rendőrség már a helyszínen arra utaló jelet talált, hogy itt szándékos veszélyeztetésről van szó. Ez a bűncselekmény akkor valósulhatott meg, ha az elkövetőnek kifejezett célja volt egy vagy több közlekedőt veszélybe sodorni – épp ezért a büntetési tétel is jóval magasabb, szemben a közúti baleset gondatlan okozásával, amely 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, fejtette ki kérdésünkre válaszolva az ügyvéd.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!