Indítványozták a Váci úti felüljárón történt balesetet okozó férfi letartóztatását

Halált okozó közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indítványozta az ügyészség annak a 25 éves török férfinak a letartóztatását, aki a Váci úton történt halálos balesetet okozta – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

Mint írják, a megalapozott gyanú szerint a férfi pénteken késő este a Váci úton haladt autóval a Dózsa György út irányába. A Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésben lévő felüljárón jelentősen gyorshajtott, azért, hogy több, előtte közlekedő járművet megelőzzön, szándékosan átlépve a záróvonalat átment a szemközti forgalmi sávba. A szembejövő forgalom miatt jobbra kormányozta a kocsit, a menetirány szerinti külső forgalmi sáv irányába, és a manőver során, egymás után nekiütközött két, vele azonos irányba közlekedő autónak. Ezután teljesen elveszítette kocsija felett az irányítást és a szemközti sávba sodródott, ahol összeütközött egy szabályosan érkező személygépkocsival, ami az ütközés hatására a szalagkorlátot áttörve lezuhant a felüljáróról. A vétkes török sofőr ezután egy másik autónak is nekiment, majd a szalagkorlát állította csak meg az autóját.

A felüljáróról lezuhant kocsi sofőrje a helyszínen, a török férfi egyik utasa a kórházban veszítette életét. A közlemény szerint a rendőrség a vétkes sofőrt őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt. A Fővárosi Főügyészség indítványozta az 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását.

Az ügyészség szerint vele szemben csak a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelésével lehet elkerülni, hogy az elkövető megszökjön, elrejtőzzön. A gyanúsított nagyfokú felelőtlen és szándékos veszélyeztető magatartást tanúsított, ami a személyi körülményeit is figyelembe véve a bűnismétlés veszélyét is megalapozza, ezért is látják szükségesnek a férfi letartóztatását. Az ügyészség indítványáról várhatóan a holnapi napon dönt a nyomozási bíró.

Korábban egy térfigyelő kamerás felvétel is megjelent a balesetről, amin látszik, hogy az Újpest irányából a városközpont felé száguldó Audi RS7 Sportback átsodródik a szemközti sávba, ahol egy Toyota Corolla Crossnak ütközik, ami az ütközés erejétől megpördül, majd lezuhan a felüljáróról. A rendőrség szombati sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy őrizetbe vették az Audit vezető férfi, aki a gyanú szerint valakivel versenyezhetett, amikor a baleset történt.

Az utóbbi években történt halálos közlekedési balesetek, köztük az 2023 július 1-én történt Árpád hídi gázolás, illetve az idén február 14-én, Győr belvárosában történt halálos gázolás ügyében halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást, amiért 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphatnak az elkövetők, ha jogerősen megállapítják a bűnösségüket. Ezzel szemben a Váci úti felüljárón történt baleset után halált okozó közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, így az eljárás végén 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphat az elkövető, ha jogerősen elítélik.

A Telex információi szerint azért tért el a korábbi gyakorlatától a rendőrség, mert álláspontja szerint az Audi RS7 vezetője szándékosan veszélyeztette mások életét azzal, hogy áttért a szemközti sávba a baleset előtti másodpercekben. Herpy Miklós közlekedési ügyvéd szerint kétséges, hogy a bíróság elfogadja majd ezt jogi érvelést, mert mint kérdésünkre elmondta, önmagában sem az extrém gyorshajtás, sem a szemközti sávon megkísérelt előzés nem tekinthető szándékos veszélyeztetésnek. Az ügyvéd szerint hasonló esetekben csak akkor valósul meg a szándékosság, ha egy baleset okozója kifejezetten veszélyeztetni akarja a többi közlekedőt.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!