A DK egy kilencszáz fős baranyai település majális hangulatú rendezvényén zárta a kampányt

A kormánypárti fellegvárnak számító körzetben, Baranya 3-as választókerületben, Versenden tartotta a DK az országos kampányzáróját. A párt indoklása szerint azért ebben a baranyai kis faluban gyűltek össze, mert a Fideszt pont ilyen helyeken kell megverni.

A versendi délután a Demokratikus Koalíció kampányzárójáról szólt és a falunapos, előrehozott majálisos hangulatot már a plakát alapján is garantálni lehetett. Légvár, csúszda, pókember és töltött káposzta. Dobrev Klára még Pókemberrel és egy boszorkánnyal is fotózkodott. A nagyjából háromnegyed órás politikai műsort Kálmán Olga moderálta és többször megpróbálta rábírni a közönséget, hogy együtt mondják vele a párt kampánymondatát: „Erős baloldalt a parlamentbe!”. A kísérletek változó eredményeket hoztak.

Fotó: Gűth Ervin / Telex
Fotó: Gűth Ervin / Telex

Dobrev rutinosan végigvitte a párt főbb üzeneteit, programpontjaikat és azt is elmondta, hogy soha ilyen mocskos kampányt még nem tapasztalt. A DK kampányzárójáról a beszámolónkat ide kattintva olvashatja>>>>

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!