A koncertek végefelé színpadra lépett Pálinkás Szilveszter százados is, aki valóságos ovációt kiváltó beszédet mondott.
„Az élet nem egy zökkenőmentes menetelés, sokkal inkább egy ismeretlen terepen zajló hadművelet, ahol nincs térkép, nincs biztos útvonal, csak döntések vannak, és ezekben a pillanatokban nem a rendfokozat, nem a felszerelés, csak az számít igazán, ami bennünk van, az erkölcsi iránytűnk. Egy katona tudja, hogy a legfontosabb eszköze nem a fegyvere, hanem az elvei” – mondta Pálinkás, majd hozzátette, hogy a becsület nem üres szó, hanem azt jelenti, hogy kiállunk az igazság mellett, akkor is, amikor nehéz, azt jelenti, hogy nem hátrálunk, ha mások már feladták, és felelősséget vállalunk egymásért a társainkért, és azokban az elvekben, amikben hiszünk.

A beszédét azzal zárta, hogy talán most hordja utoljára az egyenruháját és megköszönte a közönségnek, hogy szolgálhatta őket, majd tisztelgett feléjük. A közönség a beszéd után hosszú perceken keresztül ünnepelte a századost.