Az Ivan and the Parazol frontembere Vitáris Iván a fellépésük elején azt mondta, hogy egy olyan vendéggel fognak fellépni, aki képes volt megteremteni a nemzeti konszenzust. Ekkor hívta a színpadra Bródy Jánost, akivel közösen előadták az Ezek ugyanazok című dalát.

Fotó: Bődey János / Telex
Bródy a dal előtt hozzátette, hogy reméli, a jövő héten már nem lesz érvényes a dala. A közös előadásuk végén azt mondta Vitáris Iván, hogy négy percen keresztül győzködte Bródyt, hogy vállalja el.
Az Ivan and the Parazol ezután előadta az Európa Kiadó dalát, a Mocskos időket.