„Megtettem a feljelentést a választási csalás ügyében. A Fidesz tízezer forinttal vesztegeti a dunaújvárosi fiatalokat a szavazatukért” – közölte a Tisza Párt dunaújvárosi képviselőjelöltje, Nagy Ervin.
Hozzátette, vége van annak a világnak, hogy politikai kapcsolatok révén bárki elkerülheti a felelősségre vonást. Felszólította politikai ellenfelét, Mészáros Lajost, hogy vállalja a felelősséget, és lépjen vissza a jelöltségtől.
Egy szerinte bizonyító erejű hangfelvételt is közzétett a Facebook-oldalán. Nagy úgy vázolta fel, hogy piramisrendszert építettek ki Mészáros irányításával, és így írta le a működését:
„A fiatalok kétezer forintos órabérért dolgoznak, 600 forint jár egy aláírásért, és ha maguk alá újabb fiatalokat szerveznek be, az általuk gyűjtött aláírások után 25 százalékos jutalékot kapnak. Mindeközben a fiataloknak utasításba adják, hogy ha valaki kérdezi, tagadják a pénzbeli juttatást, és azt állítsák, hogy meggyőződésből házalnak.”
Nagy már a múlt csütörtökön szavazatvásárlásról posztolt, Mészáros a Telexnek tagadta, hogy köze lenne ehhez.
A dunaújvárosi választókerülethez a városon túl nyolc további település tartozik, és nyolc jelölt indul el a képviselőségért. 2022-ben Mészáros szoros versenyben nyert a jobbikos Kálló Gergely előtt, de a körzet előtte ellenzéki kézen volt