Egy újabb NNI-nyomozó beszélt a rendőrség problémáiról, koncepciós eljárásokról, politikai befolyásról
Politikai befolyásról, az állomány helyzetéről, a VIP-rendőrségről és elmaradt nyomozásokról adott interjút a Partizánnak Virág Norman Viktor, aki több év után nemrég hagyta ott a rendőrséget. Három évig dolgozott a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiberbűnözési osztályán, majd 2024-ben átment a III. kerületi rendőrkapitányságra, ahol készenléti csoportvezető volt. Még megvárta, hogy kifizessék a hathavi fegyverpénzét, majd beadta felmondását.
Azután döntött úgy, hogy interjút ad, hogy – szerinte koncepciós – eljárás indult Szabó Bence ellen, akit Pintér Sándor szerint árulónak tartanak a kollégái. Virág azt mondta, hogy személyesen ismeri Szabót, akit valójában nem árulónak, hanem hősnek tartanak. Ettől függetlenül tiszteli Pintért, mint minisztert, főleg azért, mert rendőr volt.
Szerinte a politikai nagyon mélyen áthatja a rendőrség vezetését, és sok magasabb pozíciót nem a szaktudásuk, hanem lojalitásuk miatt kapnak meg emberek. Azt mondta, hogy a vezetők, akik „tökösek voltak és kiálltak a beosztottjaikért, nem sokáig maradtak”. Amikor az NNI kiberbűnözési osztályán dolgozott, gyakran kellett olyan ügyekkel foglalkozniuk, ami valójában inkább egy kerületi kapitányság dolga lett volna – például amikor Mága Zoltán feltört Facebook-fiókja után kellett nyomozniuk, vagy amikor ellopták egy államtitkár bankkártya-adatait. Emiatt néha kollégáival VIP-rendőrségnek hívták magukat.
Az állomány egy része ezt egyáltalán nem tartotta helyesnek. Virág szerint mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, az iroda ajtajára kikerült egy A4-es lap, amire bináris kóddal azt írták, hogy „Fuck Orbán” és „Fuck Putyin”.
Azt mondta, hogy a munkája jelentős része abból állt, hogy próbált megfelelni a politikai elvárásoknak és a „rossz állampolgári attitűdnek”, azaz annak, hogy a jogi ügyekben járatlan lakosság véleményéhez igazodjanak.
Példaként hozta erre azt, hogy amikor bejött, hogy a közterületen életvitelszerű tartózkodás szabálysértés, a III. kerületi rendőröknek képeket kellett küldenie egészen a főkapitányig olyan helyekről, ahol korábban sok hajléktalan volt, de később már nem. Úgy látja, hogy a társadalom nem bízik a rendőrökben, ami megváltozhatna, ha a rendőrség az igazságos jogrendhez igazodna, és nem a politikai vezetés vagy a lakosság pillanatnyi elvárásához.