Magyar Péter a Medián friss felméréséről: Senki ne hagyja magát elaltatni, nem közvélemény-kutatást kell nyerni
Kalocsai országjárása végén Magyar Péter reagált arra, hogy a Medián friss közvélemény-kutatása szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az országgyűlésben, vagyis sima kétharmados többségre számíthat.
„Senki ne hagyja magát megtéveszteni és elaltatni, nem közvélemény-kutatást kell nyerni, és legalább 30-40 olyan körzet van, ahol 1000 szavazaton belül van a különbség. Úgyhogy ebből lehet kétharmados Tisza-győzelem is, és nagyon gyenge győzelem is” – mondta.
Magyar azt mondta, másról már csak babonából sem beszél. „Látva ezt az embertömeget, én azt üzenem mindenkinek Magyarországon, hogy nem kell félni, itt van három-négy nap múlva egy rendszerváltás.” Magyar azt mondta, „pontosan tudja”, hogyan akarják „megvenni a szavazatokat, láncszavazásokat szervezni, buszoztatni, hogyan akarják arra kényszeríteni az embereket, hogy fotózzák le a szavazólapjaikat”, majd arra kérte a polgármestereket és rendőröket, hogy „szerezzenek érvényt a választás napján a törvénynek”. „Ott leszünk minden szavazókörnél, mindent rögzíteni fogunk” – mondta.
A Medián mandátumbecslése szerint a Tisza 141, a Fidesz 52 mandátumot kapna, a Mi Hazánk további 5, a roma nemzetiség 1 mandátumot kapna. Hann Endre kiemelte, hogy becslésről van szó, hiszen mindennap történik valami, ami befolyásolhatja a szavazást.
Kevéssel a választások előtt a szavazókorú népesség 48 százaléka készült arra, hogy a Tisza Pártra szavaz, 30 százalék a Fideszre, 4 százalék a Mi Hazánkra, 2 százalék a DK-ra, 1 százalék az MKKP-ra adná a voksát, 15 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni, illetve biztos volt abban, hogy nem fog szavazni.
A Tisza Párt szavazóinak bő kétharmada szerint a Fidesz csak csalással nyerhetné meg az április 12-i országgyűlési választást, míg a kormánypártok támogatóinak több mint harmada gondolja úgy, hogy Magyar Péterék csak tisztességtelen eszközzel kerülhetnének hatalomra – derült ki a 21 Kutatóközpont friss felméréséből, amit a Telex megrendelésére készítettek március 23. és 28. között 1500 fő megkérdezésével. A nem kormánypárti választók csaknem fele szerint a Fidesz csak csalással nyerhetné meg a választást.