Trump két próbálkozás után felvette a telefont Vance-nek, és az MTK sportcsarnokában rendezett kampányesemény résztvevőihez beszélt

„Köszönöm, köszönöm” – kezdte J. D. Vance amerikai alelnök a beszédét a mobiljával a kezében az MTK Sportparkban, és megpróbálta felhívni Donald Trumpot. Miután kétszer is a hangposta jelentkezett, végül felvette neki a telefont az amerikai elnök. Vance a mikrofonhoz tartotta a telefont és a közönség tapsviharára utalva azzal köszönt be Trumpnak, hogy éppen most 5 ezer magyar patrióta hallgatja, akik jobban szeretik őt még Orbánnál is. El sem hiszem, üdvözölte Trump a jelenlévőket, és azt mondta: szereti Magyarországot és Orbán Viktort, aki „nagyszerű ember”. Trump szerint Orbán útját állta annak, hogy „elfoglalják az országát”, nagyszerű munkát végzett. „Ha nem hinném, hogy kiváló munkát végzett volna, nem hagytam volna, hogy felhívj” – mondta Vance-nek a telefonban.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Trump megkérdezte alelnökét, hogy jó beszédet tartott-e, de Vance ekkor még el sem kezdte a beszédét, így azt mondta, ez még korai. Trump ezután a teremben ülőkhöz szólva megismételte: „megtartottátok a hazátokat és nem kell szembesülnötök sok olyan problémával, amivel más országoknak szembe kell nézniük, mert nem hagytátok, hogy elfoglalják az országotokat”. Mindenkit szeretettel üdvözlök – zárta a hívást Trump.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!