Vance: Térdet hajtanak a zsarnokság előtt, vagy egy Szent Istvánhoz méltó vezetőt választanak maguk közül?
Egy választás áll önök előtt: térdet hajtanak-e a zsarnokság előtt, vagy egy Szent Istvánhoz méltó vezetőt választanak maguk közül? – mondta Vance. A tömeg erre hangosan skandálni kezdte, hogy „Viktor, Viktor, Viktor”!
Vance szerint Orbán átérzi a magyarok büszkeségét, miközben jobb jövőt épít a magyaroknak. Szerinte Nyugaton az emberek egy csoportja már nem hisz a jövőben, mégis vezetni akarja az országokat. Szerinte ők meg akarnak szabadulni a nyugati kultúrától, elutasítják az apaságot és az anyaságot, és az életvégi tervezés jegyében legalizálnák az emberölést is. Vance szerint kötelességük megvédeni az emberek életét, el kell utasítani az eutanáziát.
Mindig arra kell törekednünk, hogy a népeink számára jobb életkörülményeket biztosítsunk – mondta az alelnök. Vance szerint a progresszívek azt mondják, hogy az országoknak az elszigetelődés és a globalizmus között kell választani, de ez nem igaz, mert létezhet külön országok közötti kölcsönös együttműködés is.