A Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute – IPI) felszólította a magyar kormányt, a rendfenntartó erőket és a politikai pártokat, hogy ne akadályozzák a magyar újságírók munkáját a nyilvános kampányrendezvényeken. Ezt azután tették, hogy március 10-én Csákberény polgármestere, Vécsei László fizikai erőszakot alkalmazva lökte ki két kollégánkat, Siteri Nórát és Presinszky Juditot egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével zajló sajtótájékoztatóról és fórumról. Majd öt nappal később egy biztonsági őr tolta le a HVG stábját az útról a Békemenet elől.
„Az újságíróknak joguk van szabadon és zaklatás nélkül tudósítani a politikai eseményekről, és e jog bármilyen megsértése alááshatja magát a demokratikus folyamatot” – jelentette ki a két esettel kapcsolatban Amy Brouillette. Az IP érdekvédelmi igazgatója közölte, hogy a szervezet „határozottan felszólítja a hatóságokat és a politikai pártokat, hogy tartsák tiszteletben a sajtószabadságot”, és egyben támogatásukról biztosították az összes független újságírót Magyarországon.
Az IPI jelezte, hogy a független és a kormánnyal szemben kritikus sajtó képviselőit rendszeresen kitiltják kormányzati eseményekről és Orbán Viktor sajtótájékoztatóiról, az már ritkának számít, hogy újságírókat fizikai erőszakkal távolítanak el, vagy fenyegetnek meg. A szervezet 2021 óta 34 esetet jegyzett fel, amikor újságírókat tiltottak ki eseményekről, vagy akadályozták a munkájukat.
Hétfőn a Committee to Protect Journalists (CPJ) nevű nemzetközi újságírói szervezet szólította fel a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki a Telex riportereinek erőszakos eltávolítását, és biztosítsák, hogy az újságírók megfélemlítés és erőszak nélkül tudjanak tudósítani a választásokkal kapcsolatos eseményekről. A CPJ európai képviselője, Mong Attila szerint a Telex újságíróinak „erőszakos eltávolítása egy nyilvános kampányrendezvényről új mélypontot jelent, és komoly aggodalomra ad okot a sajtószabadság magyarországi helyzetét illetően”.
Thibaut Bruttin, a Riporterek Határok Nélkül igazgatója a Reutersnek kijelentette, hogy az incidens „Orbán Viktor 16 éves uralmának tünete, akinek a rezsimje most erőszakosan küzd a fennmaradásáért”. Bruttin közölte, hogy „a tisztességes választások egyik feltétele”, hogy az újságíróknak megfelelő hozzáférést biztosítanak a képviselőkhöz és jelöltekhez.



