Elmondta a kormány, hány vizsgálatot indított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2024-ben

„Kérdéssel fordultam Pintér Sándorhoz, hogy 2024-ben és 2025-ben milyen bántalmazási ügyekben tett feljelentést a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság” – írja Facebook-bejegyzésében Földi Judit, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.

A belügyminisztérium válaszából kiderült, hogy

2024-ben 1 787 belső vizsgálat indult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál.

A minisztérium szerint a 2025-ös adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, így arról nem tudnak beszámolni.

A válaszban arra is kitérnek, hogy 2024-ben felülvizsgálatra került a bántalmazási esetek kivizsgálására és kezelésére vonatkozó protokoll, és tavaly augusztusban egy új funkcióval bővült a 112-es segélyhívószám, ami így már gyermekvédelmi bántalmazás esetén is hívható.

Azzal kapcsolatban, hogy eddig milyen eredményeket ért el a segélyhívó-program, a Népszava küldött korábban kérdéseket a rendőrségnek. Azt szerették volna megtudni, hogy hány telefonhívás volt, kik és miben kértek segítséget, illetve, hogyan, miben, és hány érintettnek tudott segíteni a rendőrség kifejezetten ennek a funkciónak köszönhetően. A rendőrség azt válaszolta a lapnak, hogy a kérdéseknek megfeleltethető statisztikai adatgyűjtést nem végeznek.

A gyermekvédelem problémáiról már korábban is tudni lehetett, de az elmúlt időszakban több olyan hír is napvilágot látott, ami miatt óriási figyelem irányult annak helyzetére. Ilyen volt a Szőlő utcai javítóintézet esete, ami tavaly májusban került fókuszba, miután emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával letartóztatták az intézmény korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált. A gyermekvédelmi incidensekkel több cikkünkben is foglalkoztunk, míg a Direkt36 nemrég azt mutatta be, hogy miért nem sikerül az államnak gyakran megvédenie az intézetben élő gyerekeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!