Akár százezer fát is elültethetnek ezen a hétvégén országszerte
Idén március 1-én, vasárnap rendezik meg a 2. Nemzeti Faültetés Napját, amin a szervezők szeretnék túlszárnyalni a tavalyi rekordokat, és több mint 100 ezer fát szeretnének elültetni több mint 250 helyszínen, 150 csatlakozó szervezet és több ezer önkéntes közreműködésével, szerte az országban.
Az első ültetések már pénteken megkezdődnek, ugyanis vannak cégek, iskolák, önkormányzatok, amik hétvégén nem tudják megoldani az ültetést, olvasható a 10 millió Fa Facebook-oldalán. Pénteken lesznek például újfa-ültetések Érden, a papi földeken és a XVIII. kerületben, ahol Miyawaki minierdőt ültetnek a Napsugár óvoda kertjébe.
A Nemzeti Faültetés Napja központi eseménye a Népligetben lesz, ahol 10 órától a 10 millió Fa és a Főkert szakemberein kívül ismert művészek és celebek (például Geszti Péter, Pokorny Lia, Gauder Áron, Elek Ferenc, Kemény Zsófi) fognak fákat ültetni, amit közösségi és családi programok kísérnek.
Az országos program keretében idén 40 ezer csemetefát osztanak ki, a 10 millió Fa cserébe mindössze azt kéri az örökbefogadóktól, hogy legalább három éven át gondozzák az elültetett fákat.
A legnagyobb erdősítés a Zala megyei Pölöskefőn lesz, ahol hat hektáron, 15 fafajból álló keménylombos tölgyes telepítése indul el. Lesznek ültetések Budapesten több helyen, például a Farkas-erdőben és a XV. kerületben, a Szentendrei-szigeten, Érden, Keszthelyen és Somogyviszlón is. A pontos helyszínekről további információkat itt olvashatnak.
A tavalyi, először megrendezett eseményen 96,7 ezer fát ültetett el 12,7 ezer önkéntes 200 településen az országban.
A nagymértékű fásítás elemi érdekünk akkor, amikor a megváltozó klimatikus viszonyok miatt Budapesten például minden harmadik fát ki kell vágni a következő 10 évben. Az arányok hasonlóak lehetnek az egész országban, sőt az ország déli részén, Szeged környékén még drámaibb lehet a helyzet. A fákat azonban nemcsak a klímaváltozás sújtja, hanem az is, hogy elöregedett az az állomány, amely főként a világháború utáni nagy mértékű ültetések során került a földbe.