Szalay-Bobrovniczky: Katonáink felmérik a helyszíneket, hamarosan megindul a kitelepülés az energetikai infrastruktúrához

Megalakult az Egyeztető Törzs, amelynek feladata a kritikus infrastruktúra, azaz az energetikai rendszer elemei védelmének megerősítése – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 csütörtök reggeli műsorában, írja az MTI.

A miniszter azt mondta, ezeket most is védik, de a honvédség is csatlakozik majd ehhez: a szerdai alakuló ülésen priorizálták az Energiaügyi Minisztériumtól kapott listát, az ezen szereplő objektumok felderítése zajlik most, majd nemsokára megindul a honvédség fokozatos kitelepülése.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében bevezetett dróntilalommal kapcsolatban azt mondta, hogy a polgári, kül- és belföldi pilóta nélküli repülőket korlátozzák, az államiakat ez nem érinti, valamint a klasszikus légi közlekedést sem.

Az Egyeztető Törzs munkájáról a miniszter a közösségi oldalán is beszámolt.

Orbán Viktor szerda délután jelentette be, hogy a „kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítése” érdekében katonákat vezényelnek országszerte a kiemelt energetikai létesítmények közelébe. A miniszterelnök a lépést azzal indokolta, hogy „Ukrajna újabb akciókra készül a magyar energiarendszer megzavarása érdekében”.

Január 27-e óta nem érkezik kőolaj Magyarországra Ukrajna felől a Barátság kőolajvezetéken. Orbán szerint a Védelmi Tanács összehívására az „ukrán blokád” miatt volt szükség, mivel Ukrajna ezen keresztül próbál nyomást gyakorolni Szlovákiára és Magyarországra.

Szalay-Bobrovniczky csütörtök reggel azt mondta, „információk szerint Ukrajna érdekelt abban, hogy a Magyarországgal fennálló feszült viszonyát tovább élezze”. A miniszter szerint Ukrajna mindenféle műszaki indok nélkül elzárta és elzárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, ezzel pedig „zsaroló államként lép fel”, amely „olajblokád” alatt tartja Magyarországot.

Arról sem ő, sem Orbán Viktor nem tett említést, hogy a Barátság kőolajvezetéket orosz bombatámadás érte Brodi közelében. A kieső import miatt a Mol múlt hét elején kezdeményezte a stratégiai olajkészletek felszabadítását a kormánynál, amit a kabinet a hét második felében meg is tett. A magyar kormány pedig az Adria-vezetéken keresztül, tengeri szállítással pótolná az orosz olajat. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukránok nem tesznek elegendő erőfeszítést a hiba elhárításáért. Emiatt Szlovákiával együtt leállították az Ukrajnába irányuló dízelexportot, és folyamatosan hasonló utalásokat tettek a gáz- és áramszállítások esetében is. Az Európai Bizottság szerint nem politikai okokból szünetel a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

A rendelkezésre álló információk alapján a vezeték ukrajnai szakaszán keletkezett károk helyreállítása még nem fejeződött be, a munkálatok a biztonsági helyzet függvényében, rendszeres orosz támadások mellett haladnak.

A Barátság leállása miatt a magyar kormány blokkolta az új szankciók elfogadását is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!