Még a választás napján is letartóztatásban lesz a dunaújvárosi DK-s alpolgármester, de ez nem zavarja a pártot, továbbra is ő a sárbogárdi jelöltje

Május 28-ig meghosszabbították Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármesterének és országgyűlési képviselőjelöltjének letartóztatását, írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.
Mezeit február elején tartóztatták le, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. A gyanú szerint Mezei alpolgármesterként és önkormányzati képviselőként egy közutak síkosságmentesítésére kiírt közbeszerzési pályázat befolyásolására és vállalkozói szerződés megkötésére „jogtalan előnyt kért és kapott” az egyik pályázótól. Az ügyészség szerint az alpolgármester havi 500 ezret, majd 5 milliót kért a cégtől. A bíróság szerint Mezeinek azért kell letartóztatásban maradnia, mert anélkül megnehezítené vagy meghiúsítaná a bizonyítást.
A helyzet azért is érdekes, mert a DK Mezei Zsoltot indítja jelöltként a Sárbogárd központú Fejér megye 5-ös választókerületben, a hivatalos adatok szerint pedig az ajánlóíveit felvették, hogy összegyűjtsék az indulásához szükséges aláírásokat. De a május végéig tartó letartóztatás ideje alatt már az áprilisi választás is lezajlik.
Megkérdeztük a pártot, hogy mi a tervük, indítanak-e mást Mezei helyett a választókerületben. Ezt válaszolták: „A DK természetesen kitart a fideszes koncepciós eljárás áldozata, Mezei Zsolt mellett. Őt indítjuk jelöltként, a szükséges számú ajánlást már összegyűjtöttük, és hamarosan leadjuk a választási irodán. Az ajánlásgyűjtés egyébként rendkívül könnyen ment, a választókerület szavazói ugyanúgy fel vannak háborodva a koncepciós eljáráson, ahogy mi”.
Ha Mezeit hivatalosan is nyilvántartásba veszik egyéni országgyűlési képviselőjelöltként, akkor mentelmi joga lesz majd.