Amfetamint és MDMA-t fogyasztott egy magyar katona, aztán cikázva kocsikázott Kecskeméten, amikor elfogták a rendőrök
Kábítószer-kereskedés miatt letartóztatták a Magyar Honvédség egyik szerződéses katonáját – írta a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök 2026. február 20-án este intézkedtek egy húszas évei elején járó férfival szemben, aki Kecskeméten világítás nélkül, az út két széle között indokolatlanul cikázva közlekedett az autójával. Elfogásakor kristályt találtak a ruhájában és az autóban. Az is kiderült, hogy a vezetés előtt amfetamint és MDMA-t is fogyasztott, amely anyagok kábítószernek minősülnek. A férfi lakóhelyén tartott kutatáson a kábítószer adagolásához szükséges mérleg, zacskó és egyéb csomagolóanyag is előkerült.
Mivel a férfi katona volt, a terhére róható kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének elkövetése miatt a nyomozó ügyészség hallgatta ki gyanúsítottként. A gyanú szerint a férfi anyagi haszonszerzés céljából akart kereskedni a kábítószerrel, amit egy ismeretlen személytől szerzett be.
„A nyomozó ügyészség elrendelte a szerződéses katona őrizetét, aki a gyanúsítotti kihallgatásán nem tett vallomást. A gyanúsított terhére róható bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés”
– írta az ügyészség. A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását 2026. február 24-én – a katonai fegyelmi okra, és arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. A gyanúsított szolgálati jogviszonya az eljárás alatt megszűnt.