Ezerszámra varratják a kokárdákat iskolákkal és nyugdíjas közösségekkel, csak azt nem tudja senki, minek

Egy kelet-magyarországi szakközépiskola tanárai segélykérő levelet kaptak egy szakkörvezetőként is dolgozó kollégájuktól januárban. A pedagógus ebben azt írta, hogy a hímző és gyöngyfűzésszakkörébe járó tíz diákkal le kell gyártania ezer kokárdát február közepéig, amit teljesen reménytelennek lát, ezért a kollégák segítségét kéri, hogy aki tud, szálljon be a munkába.

Az emailt az a pedagógus is megkapta, aki „egy kokárdavarró tanárnő” néven számolt be lapunknak az esetről. A tanár ugyanis furcsának találta munkatársa kérését, ezért némi kérdezősködés után kiderítette, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) még a szeptemberi eligazításon tájékoztatta a szakkörvezetőket a jövőbeni feladatról. Az alapanyagok viszont csak januárban érkeztek meg az intézettől, így a közösségeknek csak egy hónapjuk maradt arra, hogy a kis, méretre vágott szalagokból egy közepes méretű falunak elég kokárdát készítsenek.

A tanárnő szerint a kollégáinak nem árulták el, hogy milyen célra használják majd a kokárdákat, és amikor megkérdezte a munkatársától, hogy mi történik, ha azok nem készülnek el határidőre, az azt felelte, hogy ezt inkább nem is akarja tudni. A kis trikolór szalagokat a szakkörvezető azóta egy zacskóból osztja azoknak, akik beszállnak a készítésbe, és most

„mindenki túlórában vagy a szabadidejében varrja a kokárdákat: gyerek, szülő, pedagógus, a pedagógus családja, otthon és az órákon, vagy szakmai gyakorlatokon”.

A tanárnő szerint a projekt mégis nagyon lassan halad, többek között amiatt, mert a gyerekek eléggé ügyetlenek a varrásban, fejenként csak két-három kokárdát sikerült megcsinálniuk egy szakkör alatt. Ahogy különösebben neki sincs jó kézügyessége, húsz kokárdát azért ő is elvállalt, de a kötelező mennyiségnek több mint a negyede még így is hátravan.

Pedig szerinte a közösségi kokárdavarrás akár szép kezdeményezés is lehetne, de a fejenkénti száz darab legyártása aránytalanul nagy munka. Ráadásul ha el is készülnek majd mind az ezerrel, az NMI-nek kötelezően beszolgáltatják a felét, a másik felének kiosztásáról pedig az iskolájuknak kell gondoskodni. Azt meg végképp nem érti, hogyan fogják tudni felhasználni ezt az „iszonyatos mennyiségű” kokárdát az országban.

Beszélgetés közben hamar megleszünk vele

A tanár szerint a Nemzeti Művelődési Intézet ugyanis ötszáz kokárda elkészítésének penzumát adta ki minden szakkörnek, és mivel egy szakkör öt főből áll, ez fejenként száz darab elkészítését jelenti. A feladatot tematikától függetlenül kell teljesíteni a szakköröknek, így most kokárdát varrnak a natúrkozmetikumosok és a mézeskalácsosok is.

A számok és a feladat kötelező jellegét azok a Facebookon elérhető bejegyzések is megerősítik, amelyeket más iskolák vagy művelődési és közösségi házak posztoltak: ezekben is az ötszáz darabos elvárás szerepel a „meg kell csinálni” szófordulat mellett. A Máriahalom Kultúrház – Közösségi Színtér közművelődési szervezője például szintén a közösség támogatását kérte. Azt írta, egyre több ingyenes programot kapnak pályázati úton, de most segítséget kér az ezer darab kokárda készítéséhez, amiből ötszázat „elvisznek”, ötszáz pedig megmarad nekik.

„Tudjuk, hogy mindenkinek kevés a szabadideje. De ha többen csináljuk tévénézés, beszélgetés közben, akkor hamar megleszünk vele”

– írta a szervező.

Petőfiszállás önkormányzata január végén egy videót is feltöltött arról, ahogyan a Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület szakkörének tagjai a Flashdance energikus betétdalára gyártják az NMI trikolórjait. De a kollektív kokárdakészítésről beszámolt egy posztban Csömend Község Önkormányzata, a Szigetbecse Kultúr köz és a Művelődési Ház Battonya is. A Szelevényi Művelődési ház oldalán kihirdették, hogy a parfümkrémek kikeverése közben „a kokárdakészítés is haladt”, a Nagykónyi Művelődési házban pedig hogy az „ezer darab kokárdakihívás teljesítve!”

A Szakkör és a Nemzeti Művelődési Intézet

Ezek után kérdéseket küldtünk a Nemzeti Művelődési Intézetnek, többek között arról érdeklődtünk:

• Miért bízták meg a kokárdakészítéssel a szakköröket, és jár-e következményekkel, ha a szakkörök nem teljesítik azt?
• Mire használják majd a beérkezett kokárdákat, és összesen hány kokárda begyűjtését tervezik?
• Eljutott-e az NMI-hez, hogy több helyen csak nehézségek árán tudják legyártani azokat határidőre?

Nagy Edinától, az NMI ügyvezetőjétől mindössze a következő választ kaptuk: „A Nemzeti Művelődési Intézet rendelkezik együttműködési megállapodással több közművelődési intézménnyel és szakköri közösséggel. Az együttműködéshez a partnerek önkéntesen csatlakozhattak. A kisközösségi tevékenység része a kokárdakészítés a március 15-i nemzeti ünnepre készülés jegyében. A kokárdákat részben helyi, részben országos kulturális eseményekhez kapcsolódóan fogják felhasználni.”

A Nemzeti Művelődési Intézetet a Lezsák Sándor-féle lakiteleki Népfőiskola Alapítvány hívta életre 2017-ben, Lakitelek a szervezet székhelye is. Mint a honlapjukon írják, az NMI küldetése, hogy a közösségek kiaknázzák a saját értékeikből adódó lehetőségeiket, amit a szervezet képzésekkel és tudásmegosztó alkalmakkal támogat. Az intézet szervezi például a falusi színjátszóköröket felkaroló Pajtaszínházi Programokat, az általános iskolai Bűvös Bábos Programokat és a tájegységi ételekkel házaló Gasztrobuszt.

Az NMI indította el a Szakkör nevű kezdeményezést is, amely a saját meghatározása szerint olyan tudásmegosztó online felület, ahol a hagyományos szakköri tevékenységeket népszerűsítik, és ingyenes bemutató videókon keresztül ismertetik meg azokat az érdeklődőkkel. A szakágak között van csuhé és makramé, quilling (papírcsík technika) és szalmafonás, matyó hímzés és figurák horgolása zseníliafonalból.

A Szakkör oldalán feltüntetett adatok szerint a 2025/2026-os évadra 13 950-en jelentkeztek a szakkörökbe. Ha ez a szám valós, és minden egyes szakkört megbíztak a feladattal, akkor az 500 darabos penzummal számolva ez

ötezer híján 1,4 millió legyártott kokárdát jelent.

A textilkokárdák a magyar piacon egyébként nagyjából 100-150 forint darabáron kaphatók.

Örömmel mondtak igent

Azért találtunk olyan intézményeket is, amelyek szívesen vállalták a feladatot. A Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája arról számolt be egy bejegyzésben, hogy a tanulóik „nagyon jól érezték magukat, a kezdeti nehézségek után ügyesen készítették a kokárdákat”. Az intézmény igazgatója, Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes kérdésünkre azt válaszolta, hogy az iskola és a helyi művelődési központ évtizedek óta szorosan együttműködik, ezúttal a kokárdakészítés miatt fordultak segítségért hozzájuk, és az iskola örömmel mondott rá igent.

„Annál inkább, mivel fontosnak tartjuk a tanulók nemzeti öntudatának erősítését, a kokárda is ezt szimbolizálja”

– mondta az iskolavezető, aki szerint a tanulóik önként, a szülők belegyezésével vállalták a feladatot. Határidőt és darabszámot sem kaptak előre, így szerinte az iskola tanulóinak semmilyen plusz terhet nem jelentett a kokárdakészítés.

A két Vas megyei falu, Vasszentmihály és Rönök több szakkörét is vezető Szita Ferencné közművelődési szakember pedig azt mondta, ő emailben kapta meg az NMI kérését, de nem érezte azt kötelező jellegűnek, sőt „nagyon szívesen bevállalták”. Már majdnem el is készültek az 1500 darabbal, amiből 750-et kell az NMI-hez eljuttatniuk, a maradék 750-et óvodáknak és a helyi szociális otthonnak ajándékozzák. Szita Ferencné a baba-mama horgolás-, a natúrkozmetika- és a gyöngyfűzésszakköröket irányítja a két faluban, ezek vezetéséért külön ő sem kap fizetést, azt munkaköri kötelességének tekinti. A szakkörvezető szerint a kokárdakészítés is a közösségépítésről szól, varrás közben beszélgetnek, teáznak és sütiznek, fiatalabbak és idősek vegyesen. A kokárdavarrásba egy helyi kismama is besegített például, ő három nap alatt 135 darabot gyártott le. Hogy az intézet mire használja majd ezt a rengeteg kokárdát, azt a szakkörvezető sem tudta megmondani.

Tavaly a kormány hivatalos oldalán is beszámolt arról, hogy „a Kulturális és Innovációs Minisztérium március 15-re készülve indította el azt a programot”, amelyben „a történelmi Magyarország 4166 kilométeres határkerületét szimbolizáló, 4166 méter hosszú nemzeti szín szalagból készítettek kokárdát a Nemzeti Művelődési Intézet Szakkör programjának résztvevői. Több ezer fiatal több ezer kokárdát készített az elmúlt hetekben.” A kokárdákat a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ szervezésében, a Déli pályaudvaron osztották fiatal előadóművészek, hogy a kokárda „szinte minden honfitársunkhoz eljusson”.

A kokárdavarró szakkörökről a Nemzeti Művelődési Intézet irányító szervénél, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnál (KIM) is érdeklődtünk. Azt kérdeztük, A Szakkör néven futó tudásmegosztó kezdeményezés működését a kormány milyen forrásokkal segíti, illetve a minisztérium tud-e arról, hogy a szakkörök kokárdakészítő feladatokat is ellátnak. Cikkünk megjelenéséig a KIM-től nem érkezett válasz.