Hónapokig fájlalta a hasát a hároméves kisfiú, mire kiderítették, hogy gerincdaganata van

Kata hároméves kisfia, Benedek, sokszor fájlalta a hasát. Mivel Kata háromgyerekes anya, megszokta, hogy hasonló problémák előfordulnak a gyerekeknél. Viszont Benedek nem úgy viselkedett, mint egy szokványos hasfájós gyerek. Egyre kedvetlenebbé vált, sokszor lefeküdt pihenni, kevésbé volt aktív. Ezután elkezdődtek az éjszakai hasfájások. Benedek többször ordítva sírt fel. Eleinte próbáltak neki fájdalomcsillapítót adni, de ez is csak egy ideig jelentett megoldást. Katáék ez után ügyeletről ügyeletre jártak. Benedektől vért vettek, hasi ultrahangvizsgálatot is végeztek, de az orvosok nem találtak semmi eltérést.

„Mikor már heti többször voltunk hajnalban a sürgősségin, és kértük, hogy csináljanak a gyereknek másfajta képalkotót, azt mondták, ez nem indokolt” – mondta Kata. A szülők már magán-CT- vagy -MR-vizsgálatra is elvitték volna a kisfiút, de ott azt mondták, ilyen kis gyereknél azt csak altatásban végzik, ezért nem vállalták a vizsgálatot.

Teltek a hetek. Az orvosok pszichológust javasoltak a kisfiúnak, mivel akkoriban romlott meg a szülők kapcsolata. A kórházban azt mondták: a hasfájás „életkori sajátosság”, illetve stressz és szorongás is okozhatja. Benedek panaszai viszont hónapok után sem szűntek meg, sőt rosszabbodtak. Már mosdóba is nehezen tudott menni, az orvosok kúpot adtak neki. Végül már a járás is nehezen ment, bicegni kezdett. Az orvosok ezen a ponton kezdték el komolyan venni a problémát. Végül hónapok után úgy döntöttek, mégiscsak indokolt egy MR-vizsgálat. Az eredmény pedig mindenkit megdöbbentett: jóindulatú gerincdaganat.

„Természetesen utána mindenki kedves lett, és rögtön intézték a szállítását az onkológiára. Ott megkérdezte a doktornő, hogy ezt a púpot a hátán eddig senki nem vette észre? Négy csigolyáján volt daganat”

– mondta Kata. Benedeket aznap este megműtötték, majd egy második műtét is várt rá. Az orvosok azt mondták, 50 százalék az esélye annak, hogy újra járni tudjon, mivel túl nagy szakaszt érintett a daganat.

Szerencsére a műtét sikeres volt, Benedek tudott mozogni, viszont az idén januárban egy újabb műtét várt rá, jelenleg is rehabilitációs osztályon van. Sőt, ahogy növekszik, újabb gerincműtétekre lesz szüksége. Kata azon gondolkodik, hogy ügyvédhez fordul, mert szerinte ha idejében észreveszik a daganatot, akkor nem szenvedett volna ennyit a fia, és lehet, hogy sokkal kisebb/kevesebb beavatkozással is megúszták volna az egészet. „Úgy éreztem, bagatellizálják a problémát, hülyének néztek minket, miközben a magyar egészségügy az, amelyik nem vesz észre időben egy gerincdaganatot a hároméves gyerekemen” – mondta az anya.

Légszomjjal ment be a háziorvoshoz, vírusfertőzés gyanújával hazaküldték, aznap meghalt

Nem Katáék esete az egyetlen, ahol ellátás nélkül vagy nem megfelelő ellátással küldenek el egy beteget, és később derül ki: szükség lett volna a segítségre. Tavaly a Miskolci Járási Ügyészség emelt vádat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt két kórházi dolgozó ellen, akik a betegfelvevő pulttól kórházi ellátás helyett háziorvoshoz irányítottak egy férfit, a beteg másnap hajnalban meghalt. A Direkt36 tavaly számolt be egy 37 éves kismama esetéről, aki szintén túl későn kapott megfelelő segítséget, holott régóta vérzett, és végül ő is és a magzat is életét vesztette.

„A hozzám kerülő ügyek nagy része a diagnosztikus hibára épül. Ezen kívül tipikus ellátási hiba a kezelési és a tájékoztatási hiba”

– mondta a Telexnek dr. Varga-Orvos Zoltán orvos-ügyvéd, egészségügyi szakjogász, aki az orvosi műhibaperekre szakosodott.

A szakjogász is azt mondta, sajnos nem egyedi Katáék esete, a saját praxisában is találkozott hasonló ügyekkel. Ezekből elmesélt néhányat:

• Egy vidéki egyetem az ultrahangvizsgálaton leírt orrcsonteltérésből a protokollal ellentétesen nem gondolt arra, hogy a magzat Down-szindrómás. Ezért a magzatvízvizsgálatról és a terhességmegszakítás lehetőségéről sem tájékoztatták az anyát, a gyerek Down-szindrómával született.
• Nagyon hasonló ügy volt, amikor egy vidéki kórház a magzat ultrahangvizsgálatánál nem nézte meg a végtagokat, a terhességmegszakítás lehetőségéről nem tájékoztatták az anyát, a gyermek végtaghiánnyal született.
• Egy kórház a szülésnél csinált CTG-vizsgálatot, amin látszottak a magzati oxigénhiány jelei, ennek ellenére nem végzett idejében császármetszést. A baba négy végtagra kiterjedő bénulással jött világra.
• Egy Pest megyei háziorvos a ziháló és légszomjjal küszködő betegnek azt mondta, hogy biztos vírusfertőzése van, pihenjen, csillapítson lázat, fogyasszon sok folyadékot. A beteg aznap tüdőembóliában meghalt.
• Egy középkorú sportoló férj ágyéki fájdalommal és mankóval ment be egy egyetem sürgősségi betegellátó osztályára. A kórház nem gondolt arra, hogy a férfinak vérröge lehet, nem végezett ilyen irányú laborvizsgálatokat, a férfi aznap tüdőembóliát kapott és néhány nap múlva meghalt.

Ezeket a példákat olvasva jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis hogyan fordulhatnak elő ilyen esetek a magyar egészségügyben. Az egészségügyről szóló, 1997. évi CLIV. törvény előírja, hogy „minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, folyamatos, megfelelő, diszkriminációmentes ellátáshoz, fájdalmának csillapításához, szenvedéseinek csökkentéséhez”. Ám hiába írja ezt elő jogszabály, és hiába kerül egy beteg kellő időben orvoshoz, az sem feltétlenül garancia a szakszerű ellátásra. Mint bármilyen más területen, itt is arról van szó, hogy a nem elég körültekintően végzett munkának negatív következményei vannak. Csak az egészségügyben a tét sokkal nagyobb: egy ember élete.

A teljes képhez tartozik, hogy az egészségügyben gyakran nem is az orvosok szakmai munkájával van a baj, hanem kevés a humánerőforrás. A hazai egészségügyből több tízezer ápoló hiányzik, emiatt a 12 órás műszakokat teljesítő és sokat túlórázó dolgozók túlterheltek. Az Eurostat adatai szerint a szakemberhiány nem csak magyar jelenség, minden uniós országban gondot okoz az utánpótlás hiánya. Magyarország azonban különösen rossz helyzetben van, 2022-ben majdnem minden ötödik orvos 65 éves vagy annál idősebb volt. Ez az Unióban a második legrosszabb arány.

A dolgozók túlterheltsége pedig sajnos automatikusan is együtt jár a hibázás lehetőségével. Nagy nyomás alatt, idő szűkében még kevesebb figyelem jut egy-egy betegre. Tehát a betegek nem megfelelő ellátása a rendszer működési problémáiból is fakadhat.

A szakjogásztól megkérdeztük, előfordulhat-e az, hogy az orvos a helyzethez képest mindent megtett, de annyira speciális volt a beteg esete, amire jogosan nem gondolhatott, és ezért nem vonható felelősségre.

Varga-Orvos Zoltán szerint ez egy igazságügyi orvos szakértői kompetenciába tartozó kérdés. Például Benedek esetében azt kell eldönteni, hogy a szakmai szabályok szerint az orvos gondolhatott volna-e egyéb kórképre, illetve a negatív hasi ultrahangvizsgálat után megnyugtatóan (diagnózissal) zárták-e le a diagnosztikai eljárást, vagy nem. „Az ítélkezési gyakorlat elvárja a sürgős kórképek kizárását, valamint azt, hogy az orvos gondoljon a legrosszabb lehetőségre. Ez a megközelítés nemcsak az orvosi, hanem a köznapi gondolkodás szerint is észszerű.”

Természetesen az teljesen életszerű, hogy egy orvosnak nem a gerincdaganat az első gondolata, amikor egy hasfájós gyerek megérkezik hozzá. Sőt, az is reális, hogy a pszichológusi segítség felmerül. Itt inkább az volt a probléma, hogy megfelelő diagnózis hiányában az orvosoknak sokkal előbb kellett volna további vizsgálatokkal feltérképezniük a gyerek állapotát.

Milyen esetekben lehet mégis elfogadni, hogy egy orvos nem lát el maradéktalanul egy beteget? Vannak olyan speciális esetek, amikor nem szakmai hibáról van szó. Például, ha a beteg nem működik együtt, az orvos testi épsége veszélyben van, esetleg az orvosnak erkölcsi (vallási, lelkiismereti) meggyőződésével ellentétes ellátásban kellene közreműködnie, vagy éppen más beteg ellátása elsőséget élvez egy sürgősségin.

Ilyen esetekben viszont mindig másik orvoshoz vagy kompetens kórházba kell utalni a beteget.

Tehát Benedek esetében: ha egy vidéki kórházban nem volt, mondjuk, megfelelő diagnosztikai eszköz, abban akkor is felelőssége van az orvosnak, hogy nem utalta át a kisfiút más egészségügyi intézménybe. Vagy ha az ügyeleten éppen volt nála sürgősebb ellátást igénylő beteg, akkor is gondoskodni kellett volna utána a szakszerű ellátásáról.

Egy büntetőeljárásban börtönbüntetést is kaphat a hibázó orvos

Ha a beteg nem kapja meg a megfelelő kezelést, holott erre jogosult lett volna, akkor panaszt tehet az egészségügyi szolgáltatónál, illetve fenntartójánál. A kórházhoz közvetlenül is lehet fordulni peren kívüli kárigénnyel, ha ez nem sikerül, akkor mehet bíróságra a beteg. Illetve igénybe lehet venni a betegjogi képviselőt is. A betegjogi képviselői hálózatot a Belügyminisztérium (BM) önálló szervezeti egységeként az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) működteti. A betegjogi képviselő feladata a betegek jogainak védelme. További lehetőség, amennyiben az orvos is hibázott, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Etikai Bizottságánál orvosi etikai panaszt tenni.

Varga-Orvos Zoltán lapunknak azt mondta: a polgári (kártérítésre és sérelemdíjra) irányuló perekben az egészségügyi szolgáltató a felelős. Az más kérdés, hogy a per után a kártérítést – négyhavi munkabér erejéig – rá lehet terhelni a hibát elkövető orvosra. „Tudomásom szerint ez nem gyakorlat, csak lehetőség. A büntetőeljárásban mindig személyesen az orvos felelősségét vizsgálják, ez után pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, legsúlyosabb esetekben szabadságvesztés szabható ki.”

Varga-Orvos Zoltán szerint a peren kívüli megegyezések a nagyobb ügyekben ritkák. A perek 60-70 százalékában viszont a betegoldal nyer. „A megfelelően előkészített ügyeket a betegoldal szinte kivétel nélkül megnyeri. A megfelelő előkészítés azt jelenti, hogy már a per előtt olyan mérvadó szakvélemény van, amely a beteg/hozzátartozó álláspontját támasztja alá” – mondta.

A kártérítés/sérelemdíj összegét alapvetően az egészségkárosodás mértéke határozza meg. „Jogszabályi tarifa nincs, ehelyett típusügyek alakultak ki. Az ítélkezési gyakorlatból kiolvasható a várható kártérítés/sérelemdíj nagyságrendje azzal a kitétellel, hogy két ügy sohasem teljesen azonos” – mondta a szakjogász.

A halállal végződő esetekben a beteg életkora, a hozzátartozó rokonsági foka, a kapcsolat szorossága és a hozzátartozók száma a döntő mérlegelési szempont, hiszen a kompenzáció hozzátartozóként jár. Ha nem hal meg a beteg, viszont az elszenvedett egészségkárosodás egész életen át fennálló és súlyos, akkor jellemzően a halálesetnél magasabb összeget ítélnek meg a bíróságok.

A cikkben szereplők nevét védelmükben megváltoztattuk.