A DK a határon túli levélszavazatokra is felhívta az EBESZ figyelmét
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) fordult Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a határon túli levélszavazatok ügyében. Ezt a Facebook-oldalán jelentette be az ellenzéki párt vezetője.
A politikus azt mondta, hogy „az elmúlt évek választásai világosan bebizonyították, hogy a határon túliak szavazati joga nemcsak igazságtalan a magyar adófizetőkkel szemben, hanem a választási csalások melegágya is”.
Dobrev szerint a határon túli levélszavazatoknál nincs garantálva, hogy mindenki szabadon, külső nyomás nélkül döntsön, „hiszen nem egy ellenőrzött szavazóhelyiségben töltik ki a szavazólapot egy meghatározott időpontban, hanem gyakorlatilag bárhol és bármikor”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a határon túli levélszavazatok őrzési és szállítási lánca több ponton megszakad.
A DK elnöke azt kéri az EBESZ vezetőjétől, hogy a magyar választások felügyeletekor vizsgálják meg a határon túli levélszavazatokat is, vonjanak be a munkába egy postai szavazásra szakosodott szakértőt is.
Dobrev Klára a január 31-i évértékelőjén jelentette be, hogy pártja elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát. A párt ezután rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ügyben, azonban a kezdeményezést egyetlen parlamenti frakció sem írta alá.
Az EBESZ már decemberben delegációt küldött Magyarországra az idei választás miatt.