Két és fél éve üresen áll a XII. kerületi ház, amiből 2023-ban kilakoltatták Hendrey Tibort

Máig üresen áll az a XII. kerületi ház, amiből a 2023 augusztusában a kerületi önkormányzat előző vezetése végrehajtóval és egy csapat rendőrrel lakoltatta ki Hendrey Tibort, a Tibetet Segítő Társaság vezetőjét. A több száz éves ingatlant semmire nem használják, elkezdték benőni a növények.
Az épület közvetlen szomszédságában, a Belügyminisztérium egykori kórháza helyén a Biggeorge épít luxus-lakóparkot. Korábban emiatt többen attól tartottak, hogy a kerület és az állam az ominózus, korábban Hendrey által bérelt házat is eladhatja, hogy azon is lakópark épüljön. Ez mostanáig nem történt meg.
Az Árnyas út 40/b szám alatti, rendkívül jó elhelyezkedésű telken egy nagyrészt a XVIII. században épült ház található. Ennek a határozatlan idejű bérleti joga a rendszerváltás után egy pasaréti ingatlan tulajdonjogáért cserébe Hendrey Tiborhoz került.
Hendrey a rendszerváltás utáni lakástörvényre hivatkozva az 1990-es évek óta próbálja megszerezni az ingatlan tulajdonjogát, és különböző dokumentumok szerint az önkormányzat többször megígérte neki, hogy megkaphatja. A kérését azonban végül mindig azzal utasították el, hogy a telek a kerületi önkormányzat és egy másik szereplő osztatlan közös tulajdona, amit a bérlő a vonatkozó törvény értelmében más önkormányzati ingatlanokkal ellentétben nem vásárolhat meg.
Hendrey egy idő után már nem fizetett bérleti díjat, ami miatt Pokorni Zoltán polgármestersége idején, 2023-ban kilakoltatták a házból. Ez ellen akkor a Magyar Önvédelmi Mozgalom aktivistái tiltakoztak.
Kíváncsiak voltunk, hogy mi történt azóta az ingatlannal, ezért megkerestük az akkor érintett szereplőket. Hendrey Tibor kérdésünkre azt mondta, hogy néha el szokott menni a telekhez, amit az elmúlt két és fél évben elkezdtek benőni a növények. Hendrey elmondása szerint az elmúlt másfél évben többször megkereste Kovács Gergelyt, a kerület polgármesterét, hogy a házról tárgyaljanak, de egyelőre nem jött össze a találkozó.
A XII. kerület kérdésünkre azt írta, hogy az ingatlant nem adták el és nem is adták bérbe. Tájékoztatásuk szerint az még mindig az önkormányzat és az állam közös tulajdonában áll, és most egy esetleges telekalakítás elvi lehetőségét vizsgálják. Azt írják: „az önkormányzati tulajdonrész jövőbeni hasznosításával kapcsolatban mindeddig nem született döntés”.