Huszonkilenc éve várom, hogy megvehessem a házat, amiben élünk. Most kilakoltatnak

Legfontosabb

2023. július 31. – 07:13

Huszonkilenc éve várom, hogy megvehessem a házat, amiben élünk. Most kilakoltatnak
Hendrey Tibor a zugligeti kertes ház előtt, ahonnan kilakoltatják – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Hendrey Tibort augusztus végén lakoltatják ki a zugligeti házból, ahol 1991 óta él a családjával. Sokat adtak a lakásért, 1994 óta próbálják meg érvényesíteni a vételi jogukat, amit különböző indokokkal máig mindig elutasítottak.
  • Az önkormányzat szerint soha nem is járt vételi jog a házra, Hendrey pedig mostanra 119 havi bérleti díjjal tartozik, ezért kell kilakoltatni.
  • Hendrey szerint évtizedekig hitegették, hogy egyszer övé lesz a ház, és most azért lakoltathatják ki, hogy luxusapartmanokat építsenek a telekre.

I. A ház

„32 éve élünk itt. 29 éve várom, hogy megvehessem ezt a házat. Most kilakoltatnak” – kezdi a beszélgetést a köszönés után Hendrey Tibor, mikor megérkezünk hozzá.

Nyár van, tűz a nap, mi pedig a XII. kerületben, egy romos zugligeti kertes ház előtt állunk. A házban 1991 óta Hendrey Tibor és családja élt, most viszont már csak heteik vannak hátra a kilakoltatásig. A holmijaik egy részét elszállították, de az épület előtt még mindig sorban állnak a bútorok és a villanykörtékkel, mindenféle házi kellékkel teli dobozok.

Hendrey Tibor a Tibetet Segítő Társaság alapítója és vezetője, 2000-ben és 2010-ben az ő meghívására érkezett Magyarországra a dalai láma, akivel ezenkívül is jó kapcsolatot ápol. A hetvenes években sikeres divattervező volt, Kék Elefánt néven saját butikot alapított, a nyolcvanas években azonban fokozatosan a spiritualitás és a buddhista hagyomány felé fordult.

Hendrey a családjával 1991-ben költözött a budapesti XII. kerületi Árnyas út 40. alatti kertes házba. A nagyon jó elhelyezkedésű ház önkormányzati tulajdonban volt, de határozatlan idejű bérleti jog járt hozzá. Hendrey úgy költözhetett oda, hogy akkori áron 10 millió forint feletti áron vásárolt egy saját ingatlant Pasaréten, és annak a tulajdonjogát cserélte el az Árnyas úti ház bérleti jogára.

1991 óta élt a házban Hendrey Tibor és családja – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
1991 óta élt a házban Hendrey Tibor és családja – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A ház nagy részét a 18. század végén építette Buda akkori polgármestere, a történet szerint egy közeli pálos kolostor romjaiból. Az épületen látszik, hogy nem mai darab: a hozzáépítéseket leszámítva fél méter vastag, kőből, téglából és vályogból épült falai vannak. Az állapota viszont nagyon leromlott, és egy 2800 négyzetméteres, nagyon értékes telken áll, így ha Hendrey Tibort kilakoltatják, könnyen lehet, hogy lebontják, és a környék többi telkéhez hasonlóan lakóparkot építenek a helyére.

II. Az ígéret

„Én egy tradicionális értékrendű ember vagyok – mondja nekünk Hendrey –, sokáig megbíztam Pokorni Zoltánban, sőt, szimpatizáltam vele, azt hittem, hogy polgármesterként segíteni fog nekünk. Többször is találkoztam vele, mindig megígérte, hogy utánanéz az ügynek, és segít elrendezni azt. Most aztán kilakoltat engem és a családomat.”

Az Árnyas úti ház nappalijában ülünk, a falon hatalmas könyvesszekrények. Nagy részükből már kipakolták a könyveket, amik most banánosdobozokban állnak stószokban a szoba közepén. Néhány szekrényt még nem pakoltak ki, ezekben főleg a kanonizált világirodalom kötetei vannak, sok helyen ábécésorrendben, egymás mellett Daudet, Dickens, Druon. Hendrey Tibornak a kilakoltatás előtt ötezer kötetes könyvtára volt, ennek a nagy részét most egy antikváriumnak adja el potom pénzért.

Hendrey vitája az önkormányzattal az 1990-es évekre nyúlik vissza. A rendszerváltás után az Antall-kormány hozott törvényt arról, hogy a korábban tanácsi, később önkormányzati lakások bérlői vételi jogot kaptak azokra a lakásokra, amelyekben éltek. Ezzel a joggal Hendrey már akkor élni szeretett volna, azaz több százezer emberhez hasonlóan ő is megvette volna az önkormányzattól a bérelt lakásukat.

Az Árnyas úton azonban volt egy bökkenő. A házat körülvevő terület ugyanis hivatalosan egy hatalmas, majdnem harmincezer négyzetméteres telek része, amely akkor a XII. kerület és a főváros osztatlan közös tulajdona volt. Ahhoz, hogy a házat és a telket eladhassák, a két önkormányzatnak rendeznie kellett volna az egész nagyobb terület sorsát, ez azonban nem történt meg.

Hendreyék a kisebb tárgyakat, alföldi vázákat, tibeti buddhista kegytárgyakat megpróbálják pénzzé tenni – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Hendreyék a kisebb tárgyakat, alföldi vázákat, tibeti buddhista kegytárgyakat megpróbálják pénzzé tenni – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Hendrey szerint a XII. kerület korábbi polgármestere nem akart neki segíteni a területrendezés ügyében, Pokorni Zoltán önkormányzati képviselőként azonban többször megígérte neki, hogy segíteni fog. 2006-ban aztán Pokorni lett a polgármester, és innentől Hendrey szerint már azt mondta, hogy ők megpróbálták elrendezni a területrendezést, de a főváros blokkolta azt.

2010-ben a dalai láma Magyarországra érkezett, és a látogatás szervezése alatt Hendrey személyes kapcsolatba került Demszky Gábor akkori főpolgármesterrel. Hendrey megkérte Demszkyt, hogy nézzen utána az ügyének, majd egy olyan dokumentumot kapott tőle, amely szerint a főváros már korábban hozzájárult az őket érintő területmegosztási tervhez.

Hendrey a dokumentummal megkereste Pokornit, aki szerinte azt állította, hogy erről ő nem tud, utána fog nézni, és jelentkezik. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Hendrey személyesen beszélni tudott Pokorni polgármesterrel. Ettől kezdve az önkormányzat Hendrey szerint minden személyes találkozást, meghallgatást kérő igénylését elutasította.

III. A tartozás

„Ezeket most fillérekért áruljuk” – mondja Hendrey a szobában körbemutatva. Dísztárgyak, népi eszközök, vázák, szobrok, tibeti buddhista kegytárgyak,
láthatóan több évtized és generáció tárgyai állnak most a földön és körbe a
bútorokon. „Legutóbb is tartottunk egy garázsvásárt, de valószínűleg fogunk
tartani még egyet. De persze tárgyaink értékének csak töredékét kapjuk meg így,
e kényszerű eladás során. Most Budakeszin szeretnék bérelni egy lakást, egy ötven négyzetméter körülit, de ott nem sok minden fog elférni, ez már biztos.”

Hendrey történetének van egy másik oldala is, ez pedig az anyagi. Amikor 1991-ben beköltöztek a házba, az lelakott állapotban volt. Akkori értéken több millió forintot költöttek a felújításra, pedig ez szerintük részben tulajdonosként az önkormányzat feladata lett volna. A 18. századi, azóta többször átalakított ház állapota azóta is romlik, egy része több mint tíz éve folyamatosan beázik. A telket nem veszi körbe érdemleges kerítés, ami miatt ennyi idő alatt több mint tízszer betörtek, Hendrey szerint pedig tulajdonosként ezt is az önkormányzatnak kellett volna rendeznie.

A Hendrey család tagjairól készült fotók, balra az idősebb Hendrei Tibor portréja – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A Hendrey család tagjairól készült fotók, balra az idősebb Hendrei Tibor portréja – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Hendrey egy ponton megelégelte, hogy hiába ígérgetik neki a ház megvásárlási lehetőségét és közben hagyják lerohadni az ingatlant, ezért először a 2000-es évek közepén, figyelemfelhívásból, megtagadta a lakbér befizetését. Az önkormányzat erre felmondta a bérleti szerződést, és indítványozta a lakás kiürítését, de a felek végül peren kívül megegyeztek. Hendrey szerint a személyes tárgyalások után az önkormányzat elismerte az érveit, visszahelyezte a bérleti jogviszonyába, és megerősítette a vételi jogát, azaz ígéretet kapott, hogy tényleg megveheti a házat.

Az önkormányzat szerint ugyanez a kör 2002 és 2010 között négyszer is megtörtént, Hendrey Tibor szerint viszont csak kétszer. Abban viszont egyetértenek, hogy Hendrey 2010-ben megint felhagyott a lakbér fizetésével, az önkormányzat pedig ezúttal nem állt el a pertől. Ez utóbbi eredménye lett az, hogy 2020-ban a bíróság Hendreyt a díjhátralék és a perköltség megfizetésére kötelezte, valamint 30 napot adott neki, hogy a holmijával együtt elhagyja a házat.

Ez az ügy jutott el odáig, hogy a bíróság többször felszólította Hendreyt a távozásra, majd kilakoltatást rendeltek el. Ez eredetileg július 4-én lett volna, de később augusztus 31-ére tolták. Mostanra az önkormányzat szerint Hendrey már 119 havi lakbérrel tartozik, ami több mint 16 millió forintot jelent.

IV. A cserelakás

„Adhatok tippet, hogy mi legyen a címe a cikknek?” – kérdezi tőlünk Hendrey, amikor a kertben állunk egy hatalmas diófa alatt, amit ő ültetett.
„Nem” – mondom én.
„Ha mégis adhatok, az legyen, hogy Ysa pur es chomuv uogmuc.”

Először nem értem, hogy pontosan mire gondol, aztán rájövök, hogy ez áll a síron, ami mellett állunk. Itt van eltemetve idősebb Hendrei Tibor fotós, aki a Kádár-rendszer magyar popzenészeiről készített évtizedeken keresztül képeket, úgy, hogy a hetvenes években az Omega számot is írt róla. Hendrey szerint a Kádár-rendszer tönkretette az apját, és mindenét elvették. (Az idézet a Halotti beszéd és könyörgésből van, mai átiratban: Íme, por és hamu vagyunk.)

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ha kilakoltatják, a fiatalabb Hendreynek apja sírkövét is el kell bontania, és az urnát is ki kell ásnia a földből. Ezt hallgatva valamivel érthetőbbnek tűnik, hogy miért ragaszkodik a helyhez, hiába ajánlott fel neki egy ponton már az önkormányzat is egy lakást. (Hendrey a család nemesi származására utalva használja az eredeti, y-os vezetéknevet a hivatalos, i-s helyett).

Az önkormányzat szerint a helyzet rendezésére 2022-ben ajánlották fel Hendreynek öt évre egy 95 négyzetméteres Csaba utcai lakás bérleti jogát. Az ajánlat feltétele az lett volna, hogy Hendrey kifizeti a több mint tízmilliós lakbértartozását. Szerintük ő az ajánlatot először elfogadta, később haladékot kért, majd az ígérete ellenére nem fizette be a tartozását, és nem költözött ki a házból.

Hendrey erre máshogy emlékszik. Szerinte az önkormányzat először informálisan kereste meg, és egy 120 négyzetméteres felújított lakást ajánlottak fel neki. Bár a fenti okok – például édesapja sírja – miatt nem akarta elfogadni az ajánlatot, végül a több évtizedes hercehurcára ráunva kitöltött egy önkormányzati lakásigénylő ívet, amely igénylést az önkormányzat képviselő-testülete el is fogadta.

Amikor megtekintették a lakást, csak akkor derült ki, hogy végül nem az eredetileg felajánlott ingatlant utalták ki nekik, hanem egy másikat. Ez egy 95 négyzetméteres, Hendrey szerint lelakott, szigeteletlen, rossz tájolású, zajos lakás, amely területének nagy részét ajtó nélkül egybenyíló három szoba teszi ki. Hendrey szerint több millió forintba került volna lakhatóvá tenni az ingatlant, ennyit pedig már nem akart és nem is tudna költeni egy újabb önkormányzati bérleményre, így az ajánlatot nem fogadták el.

Az idősebb Hendrei Tibor sírköve a ház közelében – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Az idősebb Hendrei Tibor sírköve a ház közelében – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Amikor erről beszélgettünk, Hendrey elismerte, hogy sok ember lakhatását megoldaná egy 95 négyzetméteres önkormányzati bérlemény, de kiemeli, hogy ők máshonnan indultak: ő a kilencvenes évek elején fizetett ki több mint tízmillió forintot egy cserelakásért, hogy az önkormányzati tulajdonú ház határozatlan időtartamú bérleti jogát megszerezze, majd később több millió forintot költött az ingatlanra. A valamikori pénze nagy része erre az ingatlanra ment, a kiköltöztetésével pedig úgy érzi, kiforgatták a vagyonából.

V. 119 havi adósság

A hegyvidéki önkormányzatot július 4-én kerestem meg az Árnyas úti lakás ügyében, és első körben öt munkanapot adtam a válaszadásra. Az önkormányzattól felhívtak, a szabadságolások miatt még időt kértek, végül 13-án egy hosszú dokumentumban foglalták össze álláspontjukat a történtekről.

A dokumentum érdekessége, hogy nem állít drasztikusan mást, mint amit Hendrey Tibor, lényegi különbség csak egy ponton van. Ott, hogy az önkormányzat szerint igazából soha nem járt vételi jog a házhoz. Szerintük az ingatlan „vételi jogos bérlői megvásárlásának az akadályát képezte az ingatlan vegyes tulajdonosi szerkezete, melynek megszüntetésére a tulajdonostársak telekosztást terveztek, mely azonban nem valósult meg. Valójában a telekosztás sem tette lehetővé a vételi jog gyakorlását, ugyanis a vegyes tulajdonosi szerkezet nem a vételi jog gyakorlásának képezte az akadályát, hanem már eleve a bérlő vételi joga létrejöttének, tekintve, hogy a lakástörvény a bérletre, elidegenítésre, így pedig a vételi jogra vonatkozó szabályoknak az alkalmazását a vegyes tulajdonú ingatlanok bérlői tekintetében kifejezetten kizárta.”

Mikor ezzel szembesítettem Hendrey Tibort, ő azt mondta: az ő vételi jogát az önkormányzat informálisan számtalanszor, de többször formálisan is elismerte. Mutatott egy 2007-ből származó dokumentumot, amelyben a XII. kerület vagyongazdálkodási irodája írja, hogy a telken található „két lakóépület vételi joggal rendelkezik, melynek alapján önkormányzatunk az ingatlant értékesíteni kívánja”. A dokumentum az interneten ezen a linken tekinthető meg.

Amikor 1991-ben beköltözött a család, milliókat költöttek az akkor romos ház felújítására, az önkormányzat azóta alig segített az ingatlan megóvásában – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Amikor 1991-ben beköltözött a család, milliókat költöttek az akkor romos ház felújítására, az önkormányzat azóta alig segített az ingatlan megóvásában – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Hendrey a történetét egy blogbejegyzésben foglalta össze. Amikor az önkormányzatot megkerestem, megkértem, hogy reagáljanak erre, vagy cáfolják meg Hendrey állításait. A ház jogviszonyáról részletesen írtak, de a Pokornira vonatkozó állításokra nem reagáltak, azt sem cáfolták, hogy a polgármester korábban többször találkozott Hendreyvel, és megígérte az ügye elintézését.

Levelemre azt írták: „Hendrei Tibor valóban évtizedek óta, akként lakja bérleményét, hogy évek hosszú sora óta nem fizet bérleti díjat az önkormányzat számára. Tartozása 2023 júniusára 16.287.844,-Ft, összesítve közel tízévnyi (119 havi) díjnak felel meg. Önkormányzati ciklusokat átívelő lakáshasználati gyakorlata miatt Hendrei Tibor bérleti jogviszonya az önkormányzat több felelős vezetője által számos alkalommal került felmondásra, mivel nem tett eleget a bérleti szerződéseiből folyó kötelezettségeinek. Mindez peres eljárások sorozatát, majd méltányossági új bérleti jogviszonyok létesítését, végül pedig immár bő két éve húzódó végrehajtási eljárást eredményezett. Hosszú évek pereskedés alatt az önkormányzat egymást váltó vezetői és képviselő-testületei mindvégig emberségesen és méltányosan jártak el vele szemben.”

VI. A kilakoltatás

„Ha nem lennék spirituális ember, már rég beleőrültünk volna a kialakult helyzetbe” – zárja a beszélgetésünket Hendrey. A ház udvarán állunk, közben a ház tetején álló, megbillent csőállványt nézem, ami az elektromos vezetékeket tartja. Hendrey erre megjegyzi: „Ja, igen. Azt az életveszélyes állapotot is az önkormányzatnak kellett volna helyrehoznia, ahogy a kerítéstől kezdve sok mindent.”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Hendrey Tibor divattervezőként és a Kék Elefánt butik vezetőjeként a rendszerváltáskor vagyonos ember volt, viszont ezt Tibet segítésére és a buddhista hagyomány népszerűsítésére tette fel. Mint alapító, ezért a munkáért fizetés nem jár neki, és a szervezet sem dúskál az anyagiakban.

Hendrey így most, közel a hetvenhez, piaci alapú bérlakást keres. Úgy érzi, évtizedeken keresztül hamisan ígérgettek neki, csalárdul kisemmizték, és mindez jól beleillik a polgármester ingatlanügyleteibe. Abban egyezünk meg, hogy nem számoljuk ki, mennyit érhet ma az a pénz, amit 1991-ben a cserelakásért fizetett.

Hendrey azt mondja, ha tippelnie kéne, arra tippelne, hogy az önkormányzatban már megvan a telek új tulajdonosa. A szomszédos telken álló volt BM-kórházat nemsokára bontják, a helyén luxuslakóparkot építenek majd. Nem lenne meglepő, ha ugyanez történne annak a háznak a helyén is, ahol ők laktak 32 éven keresztül.

A bíróság augusztus 31-ig adott haladékot Hendrey kilakoltatására, az addig hátralévő néhány hétben kell tehát összeszednie a dolgait, és kipakolni a lakásból. Szintén addig van ideje kiásni édesapja hamvait a kertben lévő sírjából, és új sírhelyet keresni neki.

Kedvenceink