Orbán Viktor: Clinton 1999-ben azt kérte, hogy Magyarország támadja meg Szerbiát
A digitális polgári körök szombathelyi gyűlésén Orbán Viktor egy olyan történetet mondott el, amit eddig még nyilvánosan nem osztott meg. A kormányfői példázat lényege az volt, hogy lehet nemet mondani a háborúra.
Amikor 1999-ben a koszovói háború magasabb fokozatba kapcsolt, Orbánt első miniszterelnöksége idején felhívta az akkori amerikai elnök. Bill Clinton azt kérte, hogy Magyarország nyisson meg egy második frontot, és támadja meg Szerbiát vagy „legalábbis lőjük őket Magyarországról a Vajdaságon keresztül egészen fel Belgrádig” – mondta Orbán Szombathelyen.
A kormány azonban elutasította ezt, és az amerikai elnök direkt kérésére azt mondták, hogy „No, sir!”. „Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak annyit tud, hogy yes sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban” – vonta le a tanulságot Orbán.
A kormányfő elmondása szerint meg is kérdezte Clintont, hogy mi lesz így a Vajdaságban élő háromszázezer magyarral. És arról is beszélt neki, hogy ha valahonnan lőnek valahova, akkor onnan vissza is lőnek, és akkor „szétlövessük Szeged városát, ez a terv? Hódmezővásárhelyt, Makót?” Megbeszélték, hogy az egy hét múlva esedékes NATO-csúcson ezt személyesen is megbeszélik. Az amerikaiak soha többé nem hozták elő ezt az ügyet – mondta Orbán.
„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában”
– foglalta össze aztán a lényeget a szombathelyi közönségnek. Szerinte majd jó néhány év múlva a diplomáciatörténet leírja, hogy hogyan, milyen csatornákon keresztül, milyen információkkal jutottak el az amerikai elnökhöz, hogy többet ilyen kéréssel ne álljon elő.