Életelixír vs. Vadkacsaetetés: így áll a Fidesz és a Tisza jelöltjeinek csatája a Facebookon

Talán még soha nem volt annyira fontos csatatér a közösségi média, mint a mostani választási kampányban. „Megjelent a kommentpolitika. Olyan, mintha politika lenne. Lehetséges úgy is politikát csinálni, hogy ebben a virtuális világban, ebben a virtuális térben kommentelünk. És az olyan, mintha politikát csinálnánk. Vagy talán azt is csinálunk, mert a politika valószínűleg megváltozott. Ez egy teljesen megváltozott helyzet” – mondta Orbán Viktor egy tavaly áprilisi, pilisvörösvári lakossági fórumon.
A miniszterelnök nemcsak arról beszélt a híveinek, hogy a politika felköltözött az internetre, hanem arról is, hogy a Fidesz hátrányban van ezen a téren. Sőt, a miniszterelnök szerint a választást egyenesen az dönti majd el, hogyan teljesítenek a közösségi médiában. „Ha azt döntetlenre tudjuk hozni, akkor a valóságos életben meglévő hatalmas előnyünk (…) elég lesz ahhoz, hogy a választásokat meg lehessen nyerni, de ahhoz a digitális térben döntetlenre fel kell jönni. 120 nap, sikerülhet” – jelentette ki a december 13-i háborúellenesnek nevezett DPK-gyűlésen Mohácson. Már októberben, a Harcosok Klubja zánkai edzőtáborában is ezzel próbálta felrázni a táborát.
A Fidesz hatalmas energiákat mozgósított az elmúlt hónapokban, hogy ledolgozza hátrányát. Erről szólt a Harcosok Klubja, majd pedig a Digitális Polgári Körök létrehozása. Hogy ezek a próbálkozások mennyire sikeresek, az más kérdés, a közösségi média nem teljesen úgy működik, mint ahogy azt a Fidesz kampánycsapatában elképzelik. Annyi biztos, hogy a Fideszben minden jelöltnek fel kell vennie a harcot az ellenféllel a digitális térben. Ez az elvárás, videózniuk, kommentelniük és folyamatosan posztolniuk kell.
A fideszeseknek naponta ötöt kell posztolniuk, és közben folyamatosan monitorozniuk kell a közösségi médiás teljesítményüket, mondta a december 6-i Mandiner klubesten Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója. „Mindennap nézzük az interakciók számát a politikum, a médiaszereplők és az influenszerek körében, és ha elveszítjük azt a napot, megnézzük, mi annak az oka. Az Orbán Balázs belépésével álltunk át erre a rendszerre.”
Annyira fontos lett a közösségi média, hogy Kubatov szerint azért cserélték le sok helyen a beágyazott és korábban sikeres jelöltjüket, mert nem mindenki volt alkalmas a digitális harcra, nem mozgott otthonosan ebben a környezetben. Ehhez elmesélt egy anekdotát egyik képviselőtársáról, aki nem tudott reagálni arra, hogy lejárató kampány indult ellene a közösségi médiában. „A képviselőknek a 40 százalékát lecseréljük. Egy kormányzópártból, egy sikeres időszak után. Azért, mert a képességeknek is meg kell lenniük. Sok esetben korfüggő. Tisztességes, becsületes emberek, akik egyébként a körzetük fantasztikus képviselői, valami más munkára kell rábírni, mert ezt a dolgot nem tudják megoldani.”
Lefutott lenne a választás, ha a Facebook-követők alapján hirdetnének győztest
Ennek azért van egy olyan olvasata is, hogy a Fideszben mintha most csodálkoznának rá az internet működésére. Holott eddig is pontosan tudták, mennyire fontos a közösségi média. Különben mi értelme lett volna a milliárdokat elhirdető Megafonra, ami a kormányzati propaganda egyik legfontosabb szócsöve lett a Facebookon. A Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök elindítása inkább azt mutatja, hogy a kormányzó pártban úgy látják: a Megafonnal és a többi fideszes influenszerrel már nem tudnak annyi embert elérni, mint amennyire szükségük lenne a közhangulat megfordításához.
Főleg, hogy közben Magyar Péter rendre letarolja a Facebookot, a legutóbbi Lájkbajnokságban is az ő posztjaira érkezett a legtöbb reakció, komment és megosztás. Már az a közhely sem állja meg a helyét, hogy a Tisza az ő one man show-ja, mert a két új tiszás igazolás, Kapitány István és Orbán Anita is rövid idő alatt elég szép számokat hozott a Facebookon.
Pedig ha azt nézzük, hogy az egyéni képviselőjelölteknek hány követőjük van, a Fidesz nyomasztó fölényben van a Facebookon. Mindössze 12 tiszás jelöltnek van több Facebook-követője, mint a fideszes ellenfelének. Ha a választáson csak és kizárólag a facebookos követőszámokat vennénk figyelembe, akkor a Fidesz a 106-ból 94 választókerületben győzedelmeskedne, de majd látni fogjuk, hogy a követőszám nem minden.
A Fidesznél a jelöltek átlagos követőszáma 23 700, a Tiszánál ugyanez a szám 14 700, ráadásul a tiszásoknál Magyar Péter nagyon felhúzza az átlagot. Ha a követőszámok mediánját nézzük, még látványosabb a Fidesz fölénye, itt 15100–4200 a javukra az eredmény.
Ennek az aránytalanságnak az az oka, hogy tiszás jelöltek teljesen újoncok a politikában. Nagyrészt civilekről, vállalkozókról, orvosokról, tanárokról van szó, míg a másik oldalon többségében ismert és rutinos, évtizedek óta a politikában mozgó jelöltek állnak, akiknek éveken át építgetett, korábban fizetett hirdetésekkel rendesen megtolt Facebook-oldaluk van. A tiszásoknak saját, névre szóló Facebook-oldaluk is csak november 28. óta van, akkor zárult le ugyanis a jelöltállítási folyamat, és lett végleges a 104 jelölt névsora. (Két körzetben később jelentették be a jelöltet.) Addig a választókerületek szerint voltak elnevezve a Facebook-oldalak, ami kevésbé lehetett figyelemfelkeltő.
Jól mutatja, mennyit dobhat a követőszámon a konkrét jelölt személye, hogy Csézy Erzsébet oldalának két hete, amikor még „TISZA – Mezőkövesd 07. OEVK” néven futott, csupán 4200 követője volt. Január 31-én jelentette be Magyar Péter, hogy az énekest indítják a fideszes Tállai András körzetében, február 2-án már 16 900 követője volt Csézynek, vagyis alig két nap alatt megnégyszereződött az oldal követőinek száma. A Tisza mezőkövesdi jelöltje ezzel pont bejutott a tíz legtöbb követőjű tiszás jelölt közé. A Fidesznél ehhez legalább 50 ezer követő kellett.
Hasonló repülőrajtot vett Gajdos László, a Tisza nyíregyházi jelöltje. A Nyíregyházi Állatpark igazgatójának indulását november 29-én jelentették be, február 2-án már 33 ezer követője volt. Ezzel neki van a 7. legtöbb követője a tiszás jelöltek között.
Magyar Pétert még az életelixírrel sem lehet lenyomni
De akkor nézzük is, hogy kik a legnépszerűbb fideszes, illetve tiszás jelöltek a Facebookon! A 212 egyéni jelölt közül toronymagasan Magyar Péternek van a legtöbb követője ezen a platformon: a február 2-i állapot szerint 769 ezer. Értelemszerűen egyben ő a legnépszerűbb tiszás politikus is. A Fidesz azt a Steiner Attilát indítja ellene a XII. kerületben (Budapest 3.), akivel régen még baráti viszonyban voltak. Az Energiaügyi Minisztérium államtitkára nem a Fidesz legismertebb arca, ez látszik a Facebook-oldalán is, 14 ezer követője van.
Magyar Péter után a Tisza honvédelmi szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök jön 120 ezer követővel. A párt társadalompolitikai tanácsadója, Bódis Kriszta író, szociális szakember a harmadik legnépszerűbb tiszás a maga 69 ezer követőjével. Ruszin-Szendi Romulusz Hajdúszoboszlón indul (Hajdú-Bihar 5.), ahol közel 13 ezer követővel Bodó Sándor lesz az ellenfele. Bodó 2022-ben 60 százalékos eredménnyel hozta a körzetet, kérdés, mennyire tudja majd szavazatokra váltani a facebookos követőket Ruszin-Szendi Romulusz. Bódis a budapesti VIII. kerületben (Budapest 2.) az űrispánnal, Ferencz Orsolyával mérkőzik meg. A Fidesz jelöltjét jóval kevesebben, 36 ezren követik. Ez olyan körzet, amit kötelezően nyernie kell a Tiszának.
Porcher Áron 5. helye meglepetés, mivel a Tisza fővárosi képviselője nem tartozik a párt legismertebb politikusai közé. A budapesti XVII. kerületben induló (Budapest 15.) jelöltnek majdnem 35 ezer követője van, a körzet jelenlegi fideszes képviselőjének, Dunai Mónikának 14 ezer. Ez a választókerület azért is lehet érdekes, mert 2022-ben a Fidesz egyedül itt tudott nyerni egyéniben Budapesten.
Az ismertebb tiszások közül a Szolnokon induló Rost Andrea operaénekes (7 ezer követő), Bóna Szabolcs, a csornai jelölt (7 ezer követő), Kátai-Németh Vilmos, a csepeli vak aikidómester-ügyvéd (5 ezer követő) nem került be a top 10-be. A dunaújvárosi körzetben induló (Fejér 4.) Nagy Ervinnek mindössze 1400 követője van, ami azért lehet, mert a színész alig használja a politikusi oldalát. A másik profilját viszont 148 ezren követik, amivel rögtön második lenne a tiszás rangsorban, politikai tartalmakat is ott szokott inkább posztolni.
A Fidesz egyéni jelöltjei közül Nagy István agrárminiszter a legnépszerűbb a Facebookon: 152 ezer követője van, de még így is bő 600 ezerrel kevesebb, mint Magyar Péternek. Nem véletlenül ennyire népszerű Nagy István: a szokásos kommunikációs panelek felmondásán túl bőven találunk olyan virális tartalmakat is a miniszter oldalán, mint például „az életelixírről”, azaz a kaukázusi kefirről szóló videója, amit már több mint 300 ezren néztek meg, de jól futott a csipsztesztelős és a fánkevős videója is. Nagy István Mosonmagyaróváron (Győr-Moson-Sopron 5.) indul, tiszás ellenfele Porpáczi Krisztina lesz, akinek viszont csak 2200 követője van.
Nagy István után Menczer Tamás következik 110 ezer követővel, akinek a második helye kevésbé lehet meglepő, mégiscsak a Fidesz kommunikációs igazgatójáról van szó. Menczernél nem nagyon találunk cukiskodó videókat, és a tejivás előnyeiről sem ő fog meggyőzni minket. Nála a hardcore politikai tartalom dominál, ami nagyrészt Magyar Péter és a Tisza ekézését jelenti. Menczer Tamás Pilisvörösváron, a Pest 3-as számú választókerületben indul. Kihívójának, Bujdosó Andreának 12 900 követője van, ami egyébként tiszás viszonylatban kifejezetten jónak számít. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Rétvári Bencét találjuk 106 ezer követővel. A Belügyminisztérium KDNP-s államtitkára Vácon, a Pest 11-es választókerületben indul, a tiszás Szimon Renátának 6500 követője van.
„Ebben az új helyzetben, ebben az új közegben a képviselőtársam verhetetlen. Ha nekem kellene ugyanilyen típusú tartalmat gyártani, nem menne, persze, hogy nem, jobb, mint én” – így méltatta Orbán Viktor a fideszes tartalomgyártás fenegyerekét, a Magyar Péter-bábuval turnézó Pócs Jánost, aki eddig 52 ezer követőt gyűjtött. Pócs ezzel a 10. helyen áll a fideszes jelöltek között, olyan országos ismertségű fideszes politikusokat előz meg, mint Vitályos Eszter kormányszóvivő (47 ezer követő), Takács Péter egészségügyi államtitkár (35 ezer követő) vagy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter (32 ezer követő). Pócs János Jászberényben indul (Jász-Nagykun-Szolnok 2.), tiszás kihívóját, Halmai Tibor Ferencet 3200-en követik.
Zsigmond Barna Pál hatodik helye azért meglepetés kategória, mert az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese nem éppen a legismertebb fideszes politikus, 2018-ban és 2022-ben is listáról jutott be a parlamentbe, mégis több mint 85 ezren követik a Facebookon. Áprilisban viszont a XIII. kerület egy részét és Újpestet lefedő Budapest 12. körzetben elindul egyéniben.
Rejtély, hogy miért ennyire népszerű Zsigmond Barna Pál oldala, mivel gyakorlatilag ugyanazokat a típusú tartalmakat – Orbán-idézetek minden mennyiségben, brüsszelező posztok, Magyar Pétert gúnyoló videók – lehet látni nála, mint bármelyik random fideszesnél. Talán az lehet a magyarázat, hogy a fideszes politikusnak 2017 óta van Facebook-oldala. Csak a facebookos követőszám alapján neki áll a zászló ebben az oevk-ban, mivel tiszás ellenfelét, Jakab Zsuzsannát csak 3900-an követik. Nehéz megmondani a valós erőviszonyokat, mert ezt a körzetet is átrajzolták 2024-ben. A körzet magját továbbra is Újpest adja, ahol viszont az ellenzék lehet előnyben, mert 2022-ben a hasonló összetételű Budapest 11-es számú választókerületben a DK-s Varju László nyert.
A top tízben találjuk 55 ezer követővel Tuzson Bence igazságügyi minisztert, akit azért érdemes kiemelni, mert a Political Capital több olyan Facebook-oldalt talált, amik fizetett hirdetésekben tolják Tuzson tartalmait. Ilyen például a TZSN (Táj – Zöld – Szépség – Nyugalom) nevű oldal, ami hivatalosan a „digitális tartalomkészítő” és „idegenvezető” kategóriába tartozik. Az oldalnak nem sok követője van ugyan, cserébe Tuzson ezzel ki tudja játszani a politikai hirdetések tilalmát: január végéig több mint 300 hirdetést osztottak meg az oldalon, és egyiket sem tiltotta le a Meta. Az igazságügyi miniszter Dunakeszin és környékén indul egyéniben (Pest 5.), a Tisza ottani jelöltjének, Miskolczi Orsolyának 5700 követője van.
Nem újoncnak való vidék a Facebook
Kubatov Gábor ugye azzal indokolta a fideszes jelöltek lecserélését, hogy a választási győzelemhez digitális harcosokra van szükségük. A következő hetekben kiderül, hogy az újoncok mennyire felelnek meg ennek az elvárásnak. Mindenesetre érdekes, hogy a húsz legkevesebb Facebook-követővel bíró fideszes jelölt közül 16 új névnek számít.
A top 10-be csak a közmédia egykori híradósa, Németh Balázs és az előbb már említett Zsigmond Barna Pál tudott bekerülni újoncként. Ez azért lehet, mert az új jelöltek közül sokan az államigazgatásból érkeztek, de alpolgármestereket és önkormányzati képviselőket is találni köztük. Az ő ismertségük és népszerűségük valószínűleg elmarad a régi motorosokétól, híres civil jelöltet, sportolót vagy művészt pedig most nem sikerült leigazolnia a Fidesznek. Az is igaz, hogy a fideszes újoncok közül sokaknak még így is több követőjük van, mint tiszás ellenfelüknek.
A top tízbe nem került be ugyan, viszont a 106 egyéni jelölt között előkelő helyen van Hollósy András, aki a miskolci körzetben indul (Borsod-Abaúj-Zemplén 2.). Majdnem 36 ezer követője van a miskolci alpolgármesternek, ami szép szám egy új jelölttől, bár Hollósy a népszerűségét részben annak köszönheti, hogy már egy meglévő Facebook-oldalt vett át. 2023-ban lett az övé a szintén fideszes Hubay György oldala, aki 2018 és 2022 között volt a körzet képviselője. Ebben a választókerületben Czipa Andrást indítja a Tisza, neki 4600 követője van.
Újonc a Nyíregyházán induló Polgári András is, aki eddig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezette. Neki van a legkevesebb követője a 212 jelölt közül, mindössze 598. Ami nagyobb probléma a kampánya szempontjából, hogy a decemberi rejtélyes balesete óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, a Facebook-oldalán csak a Fidesz központi tartalmait osztja tovább. A baleset nélkül sem biztos, hogy túl sok esélye lett volna a városban nagy népszerűségnek örvendő Gajdos Lászlóval szemben: a 21 Kutatóközpont decemberi reprezentatív kutatása szerint a biztos szavazók 67 százaléka Gajdos Lászlóra szavazna, a Fidesz jelöltje csak 25 százalékot kapna.
Rengeteget posztolnak a fideszesek, csak minek
Ahogy korábban is írtuk, a követőszám még nem minden. Azt is megnéztük, hogy december 1. és február 4. között hogyan teljesítettek a legtöbb követővel bíró fideszes, illetve tiszás jelöltek a Facebookon, vagyis mennyire voltak népszerűek a posztjaik. (Azért ezt az időszakot néztük, mert a Tisza jelöltjeinek eleve csak november végétől volt saját Facebook-oldaluk, így igazságosabb az összevetés.) Ehhez a jelöltek posztjaira érkező interakciók átlagát vettük figyelembe, amit úgy számoltunk ki, hogy összeadtuk a reakciókat, kommenteket és megosztásokat, majd elosztottuk a posztok számával. Minél nagyobb az így kapott szám, annál népszerűbbek a jelölt posztjai.
Ebben az összevetésben már nem áll annyira jól a Fidesz, ami rámutat arra, hogy mi a kormánypárt igazi problémája. Magyar Péter ezt a toplistát is toronymagasan vezeti, átlagosan több mint 46 ezer interakció érkezett a posztjaira. A legjobb tízben is szinte csak tiszásokat találni, egyedül Németh Balázs és Menczer Tamás tudta beverekedni magát ide.
Gajdos László a közösségi médiás teljesítménye alapján is bombaigazolásnak tűnik, átlagosan 9900 interakció érkezett a posztjaira, ami Magyar Péter után a második legjobb szám. A Nyíregyházi Állatpark igazgatójának főleg az állatos videói hasítanak nagyon a Facebookon: amiben vadkacsákat etet, azt például majdnem 600 ezren nézték meg eddig. A legtöbb reakció (31 900) viszont nem erre a videóra érkezett, hanem arra, amiben a 12 százalékpontos Tisza-előnyt mutató Medián-kutatásról beszél.
Gajdos után a Tisza Párt egyik alelnöke, Radnai Márk következik, akinek ugyan csak 98 posztja volt, viszont átlagosan 9400 interakció jött ezekre. A legnépszerűbb posztja az a videó volt, amiben egy rászoruló férfi történetét mutatta be, 43 400 reakció érkezett rá. A Tisza legújabb igazolása, Csézy Erzsébet még nála is kevesebbet posztolt, csupán 18-at, de ennek okait korábban részleteztük. Cserébe elég népszerűek voltak a posztok, átlagosan 8800 reakciót kapott rájuk, ami egyből a toplista negyedik helyére repítette a mezőkövesdi jelöltet. Érdekes, hogy a legtöbb reakció (36 600) arra a posztra jött, amiben megköszönte, hogy már 10 ezer követője van.
A fideszesek közül Németh Balázs teljesített legjobban, ő érte el a legnagyobb interakció-átlagot. Kicsit árnyalja a volt közmédiás teljesítményét, hogy átlagosan 3100 interakciót hozott össze a posztjaival, ami fényévekre van Magyar Péter teljesítményétől, a tiszások többsége jobb számokat produkált nála. Orbán bevonulása a mohácsi DPK-gyűlésre kapta nála a legtöbb reakciót, 39 900-at.
A Fidesz dobogóján Menczer Tamás a második, 2600 átlag interakcióval, Zsigmond Barna Pál pedig a harmadik, 2300 átlag interakcióval. Menczernél is egy orbános videó volt a legnépszerűbb tartalom, ami 28 400 reakciót ért. A miniszterelnök ebben azt mondja, hogy a 2026-os választás lesz az utolsó a háború előtt. Zsigmond Barna Pál legjobban sikerült posztja 87 800 reakciót szedett össze. Ez kivételesen egy Orbán-videó, a strasbourgi gazdatüntetésről posztolt az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese.
A húsz jelölt közül a fideszes Tuzson Bencéé volt a legrosszabb a mutató. Az igazságügyi miniszter a posztok számában még a középmezőnyben volt, viszont az interakciók mennyiségét nézve tök utolsó lett. Posztjai átlagosan 303 interakciót generáltak, aminél még Tarr Zoltán, a leggyengébben teljesítő tiszás is majdnem hatszor annyit tudott elérni. Pedig Tuzson odateszi magát, megfutja a kötelező köröket is, valamiért mégsem kíváncsiak rá a facebookozók: a csömöri mézeskalács-kiállításról szóló videóján is csak 7200 reakció van, ami azért nem túl acélos.
Érdemes kiemelni, hogy Magyar Péter úgy ért el nagyon nagy interakció-átlagot, hogy közben kevesebbet posztolt, mint a fideszesek, de ez a többi tiszás jelöltre is igaz. A legtöbb követőjű fideszes jelölt, Nagy István például 470-et posztolt a vizsgált időszakban, míg Magyar Péter csak 343-at. Mégis az agrárminiszternek átlagosan 518 interakció jött össze posztonként, ami a harmadik legkisebb érték volt a mezőnyben. Egyébként nem csak Nagy István posztol brutálisan sokat: a vizsgált bő két hónapban Németh Balázsnak 580 posztja volt, Zsigmond Barna Pálnak 579, a harmadik legtöbbet posztoló Rétvári Bencének pedig 527. A tiszások közül nem meglepő módon Magyar Péter posztolt a legtöbbet, de őt is megelőzte nyolc fideszes.
A Fidesznek egy ideje az a stratégiája, hogy megpróbálják tartalommal elárasztani a nyilvánosságot, és ez igaz a közösségi médiára is. Részben erről szólt Orbán Viktor nyári podcastturnéja is, mostanában pedig a főleg a DPK-gyűléseken készült videókkal spammelik tele a Facebookot, elég csak ránézni a fideszes jelöltek oldalára.
Ebben is kiütközik a Fidesz hatalmas erőforrásbeli fölénye, hiszen nem véletlenül posztolnak kevesebbet a tiszások. A folyamatos posztoláshoz sok idő és energia, és egy egész stáb kell. Jól mutatja ezt, hogy a tiszás politikusok oldalain általában 1-3 admin van, a fideszeseknél viszont a 10-15 fős csapat a jellemző. Menczernél például nagyon sok olyan videó van, amiben a független sajtó kérdéseire válaszol. Ezeket a saját stábja veszi fel, nem pedig máshonnan vágják ki utólag.
Más kérdés, hogy ez az irdatlan mennyiségű posztolás mennyire hatékony. Ha az interakciók számából indulunk ki, akkor nem annyira. A Fidesz problémája tehát nem az, hogy nem elég hangosak a Facebookon, hanem hogy a tartalomra, a politikai üzenetre nem annyira kíváncsiak az emberek.