Debreceni autókereskedés álcája alatt terítették a drogot Kelet-Magyarországon
Debreceni autókereskedést használtak drogelosztóként egy bűnszervezet tagjai, akiket tavaly ősszel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) rendőrei fogtak el – írta a Police.hu.
A nyomozás két évvel ezelőtt kezdődött el, és a szálak Hajdú-Bihar megyébe vezettek, miután olyan információk jutottak a nyomozók tudomására, hogy egy debreceni férfi társaival együtt kábítószert és új pszichoaktív anyagokat árusít a városban. A hosszas felderítőmunka során a gyanú beigazolódott, a rendőrség munkatársai olyan bizonyítékokat szereztek be, amik egyértelműen alátámasztották az 52 éves nyíradonyi Sz. László, a 36 éves debreceni K. Zsolt és a 29 éves nyíregyházi Sz. Ádám drogbizniszben betöltött szerepét.
A kábítószert füstnek, kólának, szívónak, felninek, benzinnek, elemózsiának, élelemnek, csapágynak és izének is becézgették maguk közt, és nemcsak Hajdú-Bihar, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is árusították. Az illegális szerek adásvételének helyszínét a legidősebb férfi tulajdonában álló autókereskedő cég telephelye, illetve az ott tárolt gépkocsik biztosították. Általában a telephelyen tárolt autókban deponálta a cégvezető a kábítószert, az áru a kocsikban cserélt gazdát.
A szervezetre 2025. szeptember 30-án csapott le a KR NNI. Az akció során nemcsak kábítószert, hanem azok porciózásához használatos eszközöket, telefonokat és pénzt is lefoglaltak a rendőrök. Mindhárom férfit bűnszövetségben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. Azóta letartóztatásban vannak. Azt írták, az eljárás a teljes drogkereskedő hálózat felszámolása érdekében tovább folytatódik. A Debreceni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében 2026. február 3-án a telephely bezáratásáról határozott.