Bor helyett klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába, vádat emeltek a pultossal szemben
Maradandó fogyatékosságot okozott egy vendégének az a pultos-pénztáros, aki egy gyömrői kocsmában figyelmetlenségből bor helyett klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába. A Monori Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a nővel szemben.
A vádirat szerint 2022 májusában a főnöke megkérte a nőt, hogy egy órára egy másik egységbe menjen át helyettesíteni. A nő már korábban is dolgozott ott alkalomszerűen, így alapvetően eligazodott ott. Egy eddig ismeretlen személy azonban korábban egy „bor” feliratú, színtelen üvegbe lúgos kémhatású, aktív klórtartalmú fertőtlenítőszert töltött, amiről a nő nem tudott.

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint amikor a férfi betért a vendéglátóhelyre és bort kért, a pultos elővette a fertőtlenítőszert tartalmazó üveget, majd anélkül, hogy előtte ellenőrizte volna az üvegben lévő folyadékot, két decit kitöltött belőle. A férfi ahogy beleivott a folyadékba, azonnal rosszul lett. Mentővel szállították kórházba, de maradandó fogyatékosságú sérülést szenvedett.
A közlemény szerint ha a pultos a kiszolgálás előtt ellenőrizte volna az üveget és a benne lévő folyadékot, észlelte volna az üvegben és a kupakján a fehér kristályos szemcséket, illetve az üvegben lévő folyadék – fehérbortól lényegesen eltérő – szagát.