Mégis kénytelen lesz nyomozni a rendőrség a műemlékvédelmi feljelentések ügyében

537

Az ügyészség úgy döntött, hogy mégis nyomozni kell azokban az ügyekben, amelyekben Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakember, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt referense feljelentéseket tett. A szakember három ügyet emelt ki: az Agrárminisztérium, a Heinrich-udvar és a Kilián-laktanya műemlékvédelmi lefokozását. Mindhárom esetben közös, hogy szakemberek nem támogatták a védettség gyengítését, ennek ellenére a minisztériumok legfelsőbb szintjén átmentek a módosítások – írja a 444.

A rendőrség arra jutott, hogy a nyomozás alatt „nem kerültek megtalálásra olyan konkrét dokumentumok vagy adatok, mely[ek] alátámasztanák, hogy a 3 műemlék vonatkozásában bárki megszegte hivatali kötelezettségét, hivatali hatáskörét túllépte, vagy hivatali helyzetével visszaélt volna”. Bátonyi emiatt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, szerinte a rendőrségnek kötelessége lett volna tanúként kihallgatni az ügyekben megnevezett személyeket.

Az ügyészség a következő indoklással kötelezte most mégis nyomozásra a rendőrséget: „a tényállás felderítetlen, a nyomozó hatóság idő előtt jutott arra a következtetésre, hogy az eljárás bizonyítottság hiányában történő megszüntetésének van helye, mivel nem foganatosított minden bizonyítási cselekményt a történeti tényállás és az elkövetés körülményeinek érdemi döntés kialakításához szükséges feltárása érdekében, továbbá az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, az általa levont jogi következtetés általános tartalmú, az ügyre nézve egyediesített logikai érvelést nem tartalmaz, ezáltal megalapozatlan és ez lényeges hatással volt az eljárás megszüntetésére”.

Bátonyi szerint most a rendőrségnek le kell folytatnia egy rendes nyomozást. „Hogy ez meddig tart, az kérdés. Hogy ennek végeztével ugyanarra jut-e majd, mint korábban, az szintén” – idézi a lap.

Bátonyi tavaly novemberben a Partizánnak adott hosszú interjút, amelyben arról beszélt, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium szerinte rendkívül lazán kezeli a műemlékvédelmi szabályokat, gyakran egyszerűen átlép azokon. Az interjú előzetesének megjelenése után néhány órával aztán kirúgták.A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2024-ben elutasította Vadai Ágnes feljelentését a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri épületének felújításával kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!