Magyar Péter: Nem tudok olyan körzetet ma, ahol három százaléknál többel vezetne a Fidesz

1482

„Mi egyes OEVK-kban mérünk, és nem tudok olyan körzetet ma Magyarországon, ahol három százaléknál többel vezetne a Fidesz, de a nagy többségében, ami nálunk van, ott vagy nagyon vezetünk, vagy meggyőző fölénnyel vezetünk” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este.

Magyar szerint a Tisza Párt nagyon keveset mér a Fideszhez képest, de állítása szerint eljutnak hozzájuk más pártok, köztük a kormánypárt mérései is. Magyar azt is mondta, hogy fognak még új szakértőket bejelenteni, és megerősítette, hogy február 7-én mutatják be a Tisza Párt programját. Ebben állítása szerint benne lesznek a párt prioritásai, és az, hogy honnan lesz ezekre pénz.

A pártelnök arról beszélt, hogy egy költségvetésből mindig látszik az adott kormány prioritása, szerinte a Tisza az oktatásra, az egészségügyre, a gazdaságra, a nyugdíjemelésre, az adócsökkentésre és a magyar vállalatok segítésére fog fókuszálni.

Magyar Péter szerint a Tisza közössége készen áll az áprilisi választásokra, bemutatták mind a 106 egyéni jelöltjüket, múlt hétvégén pedig bejelentették, hogy Csézyt indítják a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 7-es választókörzetében a fideszes Tállai András ellen. Tállai erre reagálva azt mondta, hogy Csézynek nem üzen semmit, de úgy gondolja, hogy a dél-borsodiak nem szeretik az árulókat.

Magyar állítása szerint a Fidesz célja a balhé, mert tisztességes körülmények között a győzelem közelébe sem tudnak kerülni. Erre példaként hozta fel, hogy baltával támadtak a Tisza önkénteseire Debrecenben. „Az ilyen balhéktól nincs távol már egy fideszes önmerénylet” – tette hozzá. A választási csalásokról azt mondta, lehet, hogy 2022-ben ezeknek nem volt következménye, 2026-ban viszont lesz.

A Tisza Párt elnöke azt ígérte, hogy megtartják a rezsicsökkentést, és szociális alapon kiterjesztik. Szerinte az állami energiaszolgáltatónak, az MVM-nek nem az lenne a feladata, hogy milliárdos nyereséget termeljen, és ezt elszórja különböző NER-es vállalatoknak, hanem hogy minél olcsóbban adja a magyar cégeknek és a lakosságnak az energiát. Magyar azt állította, hogy hazahozzák az uniós forrásokat, és 1000 milliárd forintból indítanak energiahatékonysági-szigetelési programokat a lakosságnak és a kkv-knak.

Rónai Egon műsorvezető megemlítette, hogy a kimaradás az ukrajnai háborúból a Fidesz egyik fontos politikai üzenete. „Az Orbán-kormány minden szankciós csomagot elfogadott eddig Oroszországgal szemben, most jön a legutolsó, pár napon belül, azt is el fogja fogadni” – reagált a felvetésre Magyar, hozzátéve, hogy lehet és kell is kritizálni Európát, de Magyarország helye Európában van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!