Az egyik szemük bandába verődött bűnözőket lát, a másik Gáspár Evelint és derék tyúkokat
Ez a Telex hetente megjelenő választási hírlevele, ami januártól már az újságban is olvasható.
Közeledik a kampány, tíz hét van hátra az országgyűlési választásig, és a nyilvánosság másfél hete Lázár János cigányokról és mosdótakarításról szóló kijelentésével, valamint annak utóéletével van elfoglalva. Lázár mondatai akkora hullámokat vetettek, hogy szombaton Orbán Viktornak kellett magyarázkodnia miattuk, miközben a Fidesz „cigány bűnözőkről” szóló narratívával ment át ellentámadásba. Ez itt a választási hírlevelünk legújabb száma.
Lázár másfél hete, január 22-én, a balatonalmádi fórumán ejtette ki a száján az ominózus, szaros mosdókról szóló mondatát. Bár először beleállt, hogy a „fél ország pontosan tudja”, hogy az igazságról beszélt, 41 órával a kijelentése után már a nagy nyilvánosság előtt kért bocsánatot. Később azt is elárulta, hogy cigány barátai felhívták, hogy ez „túl sok, túl erős”, és a miniszterelnökkel beszélték meg, hogy ezt a kijelentést helyre kell tenni.
Egy héttel a kijelentés után, január 29-én Lázár gyöngyösi fórumát tüntetők zavarták meg, és több, magát cigánynak valló ember felszólalt, hogy kikérje magának a miniszter szavait, vagy magyarázatot kérjen azokra. A tüntetőket Orbán bandába verődött bűnözőknek nevezte, Bayer Zsolt pedig hozzátette, hogy „azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton”.
A miniszterelnök ezzel párhuzamosan a Dankó Rádióról szóló posztokkal és a Gáspár Evelinnel közös videóval igyekezett kompenzálni, a szombati DPK-gyűlésen pedig a „derék tyúkok” példáján keresztül magyarázta el, miért érti meg a cigányok sértettségét. Ha a romák egy része Lázár kijelentése miatt elpártol a Fidesztől, az komoly érvágás lehet nekik.
A hétvége másik fontos híre az volt, hogy a Tisza Párt bejelentette: Csézyt indítja Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye mezőkövesdi központú 7-es választókerületében. A körzet jelenlegi képviselője, Tállai András árulónak nevezte Csézyt, és közölte, hogy a matyó emberek szerinte nem felejtenek, mire Magyar Péter azzal vágott vissza, hogy Tállai – Csézyvel ellentétben – nem is matyó. És még 68 nap van a választásig.
A Telex választási hírlevelét minden hét hétfőjén küldjük ki a feliratkozóknak, a lapban csak egy nappal később jelenik meg. Ha ön is azon melegében olvasná, akkor iratkozzon fel a hírlevélre itt alul.