A dorogiak ünnepelték, a rendőrök viszont megbírságolták Pétert, mert hókotróvá alakította az Opeljét

A dorogiak ünnepelték, a rendőrök viszont megbírságolták Pétert, mert hókotróvá alakította az Opeljét
A hótoló lappal felszerelt Opel Corsa – Fotó: Olvasónk, Péter

Amikor a január első hetében Magyarországra támadó kemény tél miatt kiadták a vörös riasztást, sokan inkább otthon maradtak, mások viszont kénytelenek voltak a hóban is autóval útnak indulni, aminek sokszor nem lett jó vége. A rendkívüli helyzet cselekvésre késztetett egy 27 éves dorogi szerszámkészítőt, aki úgy érezte, tennie kell valamit a környezetében élőkért. Nem várta meg, amíg a közútkezelő kiszabadítja a hó fogságából a Komárom-Esztergom vármegyei iparvárost, inkább hókotróvá alakította a 25 éves Opel Corsáját.

Péter két milliméter vastag acéllemezből szerkesztett masszív tolólapot az autó elejére, egy szakaszon meg is erősítette, alul pedig gumiperemmel látta el. Elmondása szerint a Corsa napokig zokszó nélkül hányta maga előtt a havat a dorogi utcákon, ellátogatott egy közeli OMV-kútra, sőt Esztergom-kertvárosba is eljutott. Az Opel 100 kilométerenként 5 liter gázolajat fogyaszt, összesen több mint háromszáz kilométeres távot teljesített hókotróüzemmódban, az átalakítás nagyjából 10 ezer forintba került gazdájának, de megszámlálhatatlanul sok utcát és autófelhajtót, illetve parkolóhelyet hómentesített. Péter vontatókötéllel, illetve bikakábellel is készült, és többször segített beindítani lemerült akkumulátorral veszteglő, vagy elakadt autókat, amivel sokak háláját bezsebelte. Nem túlzás, hogy az utóbbi évtized legkeményebb telének igazi népi hőse lett belőle.

Bármerre járt, az emberek integettek és tapsoltak a dorogi szerszámkészítőnek. Négyszer találkozott olyan rendőrjárőrökkel, akiket látszólag nem zavart az orrán acéllemezt cipelő kisautó. Egyikük állítólag intett is neki, amikor elhajtottak egymás mellett. Január 9-én viszont megtört a lendület, mert Péter autóját lekapcsolták a járőrök.

Kellemetlen beszélgetés kezdődött, amelynek főbb állításait fejből idézheti bárki, aki valaha engedély nélkül alakította át az autóját és lebukott vele – például azok az autótunerek, akik hangosabb kipufogóra, szélesebb kerekekre, esetleg sportosabb futóműre vágynak, bürokratikus nehézségekre viszont nem. Pétert 84 ezer forintra bírságolták meg a veszélyesnek talált átalakítás miatt, illetve azért, mert a lökhárítóval együtt az első rendszámtáblát is leszerelte, mielőtt felkerült a tolólap a Corsára. Hiába ajánlotta a rendőröknek, hogy ha hazakísérik, végignézhetik, ahogy visszaalakítja az autót az eredeti állapotára, ez sem hatotta meg őket. A bírságolás hírére sokan felháborodtak, majd hirtelen jött rajongói hamar összedobták a teljes összeget.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Telex kérdéseire adott válaszában megerősítette, hogy az autó átalakítását nemcsak balesetveszélyesnek találták, de erre nem is volt engedélye olvasónknak, ahogy első rendszámtábla nélkül sem vehetett részt legálisan a forgalomban.

A közúti közlekedési szabályok kétrendbeli, kisebb fokú megsértése miatt indítottak eljárást ellene. A rendőrség válaszában hangsúlyozta, hogy a KRESZ szerint csak olyan járművel szabad részt venni a közlekedésben, amelynek műszaki, biztonsági és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételeknek. A rendszámköteles járművek rendszámtábláit a kijelölt helyre kell felszerelni, azoknak mindig jól olvashatónak kell lenniük, letakarni vagy jogosulatlanul leszerelni őket tilos.

A rendőrség tájékoztatása szerint az engedély nélkül átalakított járművek forgalmi engedélyét a helyszínen elveszik. Ez történt ezúttal is, Pétert pedig csak az vigasztalja, hogy a vármegye leghíresebb Opel Corsájának forgalmija éppen a napokban jár le, vagyis mindenképpen le kellett volna vizsgáztatnia. Miután az incidens után leszerelte róla a tolólapot, majd visszatette a lökhárítót és a rendszámtáblát, könnyű szívvel viszi majd vizsgára a Corsát. A téli gumikról sem feledkezett meg – sőt, szerinte ennek köszönhető, hogy egy bevásárlóközpont parkolójában fél méter vastagságig tudott havat kotorni az autóval, mielőtt elakadt.

Bár a tél eddigi alakulása sokakból előhívja a segítő szándékot, nincs jó hírünk azoknak, akik a Péteréhez hasonló akcióra készülnek Az autók és teherautók átalakításának szabályai szigorúak, hiszen a beavatkozások sem a közlekedésbiztonsági, sem a környezetterhelési tulajdonságaikat nem ronthatják. Ez azt jelenti, hogy az, aki hókotróvá alakítaná az autóját, csak olyan alkatrészeket használhat, amelyekről részletes műszaki dokumentáció készült. Ezzel igazolhatja a közlekedési hatóságnál, hogy sem az adapter, sem a felszereléséhez használt egyéb elemek nem balesetveszélyesek, és az autó sem válik azzá a felszerelésük után.

Ráadásul a téli útkarbantartáshoz használt járművek vezetése speciális vizsgához kötött, és az ezt megelőző képzés nemcsak a kezelésükre terjed ki, hanem az úttakarításhoz szükséges közlekedési és munkavégzési szabályokra is. A téli úttakarításhoz használt célgépek vezetői olyan szakképesítésűek a rendőrség tájékoztatása szerint, ami alapján tudják, hogyan kell havat takarítani az egyes útfelületekről a burkolat károsítása nélkül. Péter nem tervezi, hogy ismét felszereli az autójára a rögtönzött hókotró adaptert, annak viszont örül, hogy a takarítás napjaiban sok embernek tudott segíteni, és közben senki nem sérült meg.

Bár az öreg Opel Corsánál szinte minden autó és kisteherautó alkalmasabbnak tűnik a téli útfenntartói feladatokra, nem kell méregdrága Mercedes Unimogot vásárolnia annak, aki a dorogi szerszámkészítőhöz hasonlóan szeretné átvállalni a közfeladatok egy részét. Több hasonló vállalkozás mellett az Agro-Nova nevű cég is forgalmaz olyan hótoló lapot, amelyet egyedi átalakítási engedély birtokában számos terepjáróra és kisteherautóra, illetve traktorra fel lehet szerelni.

A cég vezetője, Turiné Gergál Mária kérdésünkre azt mondta, az utóbbi évek enyhe telei miatt elég kevesen keresték ezt a megoldást, és ezek az ügyfelek jellemzően a Mitsubishi L 200 típusú platós kisteherautóikat egészítették ki a téli szuperképességgel. A feltűnő sárga színű, távirányítással leengedhető és felemelhető adapter felszereléséhez szükséges hivatali teendőket a cég vállalja magára. A megoldás nem olcsó: nagyjából egymillió forintba kerül az utólagos hókotró, és fontos az is, hogy nem lehet bármilyen autóra felszerelni. Csak bizonyos kishaszonjárműveken használható biztonságosan, igaz, a cég fotói közt felbukkan egy Suzuki Jimny is, ami adhat némi reményt Péternek. Az apró terepjáró méreteiben közel esik a Corsához, még ha masszív felépítése lényegesen alkalmasabbá teszi is erre a feladatra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!