A DK betámadta a Mediánt az 1 százalékos eredményük miatt, aztán Hann Endre bemutatott egy emailt

2132

Váratlan felháborodással és vádaskodással reagált a DK-s Molnár Csaba a Medián szerdán publikált felmérésére, amely szerint a Tisza Párt 12 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, és amiben csupán 1 százalékra mérték a DK támogatottságát.

Molnár a Facebook-posztjában azt írta, tavaly két személyes találkozón is azt kérte a Medián a DK-tól, rendeljenek tőlük „sokmillió forintért felméréseket”, a DK azonban erre nem volt hajlandó. Molnár szerint „ez a pénzéhes kamuizé” erre válaszul, bosszúból „próbál egyszázalékos DK-t elhitetni az országgal.”

A Hvg.hu az ügyben megkereste Hann Endrét, a Medián vezetőjét, aki szerint éppen fordított az állás. „Képtelen hazugság Molnár Csaba minden állítása” – mondta Hann a lapnak. Egy levelezést is megosztott a Hvg-vel, állítása szerint tavaly ez volt az egyetlen üzenetváltás közte és a DK, egészen pontosan Sebián-Petrovszki László frakcióvezető között a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban. Hann szerint Sebián-Petrovszki azon gondolkodott, hogy a DK által használt kutatóintézeteken kívül másokkal is készíttessen felmérést, és így jutott eszébe a Medián.

A lehetséges kutatásokról és kérdőívekről szóló személyes megbeszélés után Hann elmondta, hogy a korábbi felmérések alapján mekkora nyitottság mutatkozik a társadalomban a DK iránt, és hogy a körükben tudná a párt tesztelni a szavazási motivációt befolyásoló tényezőket. Azt is felajánlotta, hogy konkrét árajánlattal jelentkezik arra az esetre, ha ez érdekes lenne a DK-nak. De szerinte Sebián-Petrovszkit csak az érdekelte, hogyan jöhet ki jó eredmény a DK számára.

„Van olyan aspektus, amit megmérve, kutatva várhatóan jó eredmény jönne ki a DK-nak?”

– kérdezte a párt frakcióvezetője a 2025. augusztus 27-én írt emailben a Medián igazgatójától. A számára kiábrándító válasz után a politikus hamar lekeverte kettejük kommunikációját, és végül árajánlatot sem kért. „Sajnos, nem látok esélyt egy kutatásra most. Sorry” – írta a DK frakcióvezetője, így Hann Endre szerint végül nem is volt szó pénzről kettejük között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!