Negyedmillió ember járt orvosnál megfázásos tünetekkel a múlt héten
250 ezren megfázásos tünetekkel, 46 ezren pedig influenzaszerű tünetekkel jártak orvosnál a múlt héten – írta az MTI a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdai jelentése nyomán.
A negyedmillió akut légúti fertőzéses tünettel orvosnál járók csaknem fele 14 év alatti, 26,3 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 17,9 százalékuk 35-59 éves csupán minden tizedik volt 60 éven felüli.
Az influenzánál a korösszetétel hasonló volt, ott a 14 év alattiak 36 százalékot, a 15-34 évesek 33 százalékot tettek ki.
Az év utolsó előtti hetében 17 közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma, míg Csongrád-Csanád és Nógrád vármegyében csökkent, Zala vármegyében pedig nem változott ez a szám.
A legtöbb beteg 15. és 21. között Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyében volt a legtöbb beteg.
Kifejezetten járványos gyakoriság két óvodát, egy bölcsőde és óvodát, két általános iskolát, továbbá egy idősotthont érintett. Öt járványban vettek mintát és történt a laboratóriumi vizsgálatok mind az öt esetben kimutatták az influenza A vírust.
Bár orvoshoz sokan fordultak, a betegek kevesebb mint egy ezrelékénél jelentkeztek súlyos tünetek: a múlt héten 167 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük tízen szorultak intenzív/szubintenzív ellátásra.
A 2385 feldolgozott vizsgálati anyagban 431 esetben mutattak ki koronavírus-fertőzést, 135 esetben influenza valamely típusát, 12 esetben pedig légúti RSV-t (légúti óriássejtes vírus) igazoltak.