Az évtizedes széttöredezettség után a hazai pártrendszer újra kétosztatúvá vált, ráadásul ez a folyamat példátlanul gyorsan, alig egy év alatt le is zajlott. Magyar Péter és az általa vezetett Tisza felfutásával immár az ellenzéki választók túlnyomó többsége is egy nagy párt és egy politikai vezér körül gyülekezik. Friss kutatásában a Political Capital elsősorban arra volt kíváncsi, hogyan jellemezhető ebben a helyzetben a társadalmi-politikai megosztottság, de a választásokkal, választási eljárással kapcsolatos bizalmat is szondázták.
Nem újdonság, hogy a politikai szekértáborok mély ellenszenvvel viseltetnek egymás iránt, de nem mindegy, hogy csak vakhitűnek látják a másik felet, vagy azt is gondolják róluk, hogy súlyos fenyegetést jelentenek az országra. Egyik kategóriában sem állunk jól, ami különösen baljós egy a választók szerint is óriási téttel bíró választás előtt.
A felfokozott politikai hangulat első jele, hogy a 2026-os országgyűlési választáson való részvételi szándék rendkívül magas: a megkérdezettek 85 százaléka biztosan, további 12 százaléka valószínűleg elmenne szavazni. Emlékeztetőül, a két legutóbbi választáson kiugróan magasnak érzékelt választási részvétel egyaránt 70,2 százalékos volt, ennél nagyobb arányban csak 2002-ben mentek el szavazni: akkor az első fordulóban 70,5 százalék voksolt, a másodikban pedig 73,5 százalék (utóbbi nem országos adat; az akkori 176-ból 131 egyéni választókerületben kellett csak második fordulót tartani).
A két nagy tábor közül a Tisza szavazói az aktívabbak, 95 százalékuk mondta biztosra részvételét, míg a fideszesek 86 százaléka.
A részvételi hajlandóságot növeli az is, hogy a választók túlnyomó többsége hatalmas tétet tulajdonít a következő választásnak. A két nagy pártot választók 85-85 százaléka vélekedik úgy, hogy a most következő választáson sokkal fontosabb részt venni, mint a legutóbbi, 2022-esen. A teljes mintában 80 százalék ez az arány, és még a pártpreferenciájukban bizonytalanoknak a kétharmada is ugyanilyen nagynak érzékeli a tétet.
Sokan nem bíznak a tiszta és igazságos választásban
Bár a részvételi hajlandóság óriási, viszonylag sokan vannak, akik szerint a választási szervek nem fogják tisztán lebonyolítani a választást: a teljes mintában 28 százalék vélekedik így. Nem meglepő, hogy a kormánypártiak sokkal inkább bíznak egy fair választás megszervezésében, ahogy az sem, hogy a legnagyobb ellenzéki párt támogatói sokkal szkeptikusabbak. Az már kevésbé kézenfekvő, hogy a bizonytalanok majdnem ugyanolyan arányban (36 százalék) bizalmatlanok, mint a Tisza-szavazók (39).
Teljesen egészséges ugyanakkor, hogy látszólag ellentmondó attitűdök keverednek sok választóban: a nagy tét miatt sokan érezhetik veszélyben a választás tisztaságát, egyidejűleg úgy gondolják, már csak azért is el kell menni választani, hogy kevésbé legyen befolyásolható az eredmény.
Mivel az elmúlt évek választásait megelőzően a kétharmados parlamenti többséggel bíró Fidesz gyakran a maga érdekeinek megfelelően alakította át a választási rendszert, nem meglepő, hogy a legtöbben most is ezt várják. Az összes megkérdezett 63 százaléka, a tiszások 90 százaléka, a bizonytalanok 63 százaléka, de még a fideszesek negyede is biztos benne, hogy a kormánypárt hozzányúl a választási szabályokhoz még a 2026-os választás előtt.
Arra, hogy a kormánypárt választási csalást fog elkövetni a hatalma megtartása érdekében, 48 százalék számít, ami súlyos bizalmatlanságot jelez. A Tisza-szavazók 79 százaléka tart ettől, ami visszaigazolja azokat a nyilvánosságban is megjelent beszámolókat, amelyek szerint a Tisza Szigetek fórumain ez rendszeresen felmerülő kérdés. A bizonytalanok az átlagnak megfelelően gondolkodnak erről, de még a kormánypárti szavazóknak is szabad szemmel látható töredéke, 7 százaléka számít arra, hogy saját pártja valamilyen típusú választási csalást fog elkövetni.
Ha ellenkező szereposztással, tehát a Tisza által esetlegesen elkövetett választási csalásra kérdezünk rá, összességében kevesebb mint feleannyian gondolják ezt valószínű forgatókönyvnek, mint azt, hogy a Fidesz tegyen így: míg a kormánypárt visszaélésére 48 százalék, az ellenzéki pártéra 22 százalék számít. A tiszások 79, a fideszesek 50 százaléka várja a másik fél rosszhiszemű beavatkozását; a különbséget az magyarázhatja, hogy a kormányoldalnak nyilvánvalóan sokkal több eszköze van az ilyesmire. A bizonytalanok körében jelentkező, szembetűnő különbség mögött is ugyanez állhat: közöttük több mint négyszer annyian gondolják (46 százalék), hogy a kormányoldal csalhat, mint ahányan az ellenzéki párttól várják ezt (11).
Csak a Fidesz! Csak a Tisza!
Az évtizedes széttöredezettség után a hazai pártrendszer újra kétosztatúvá vált, ráadásul ez a folyamat példátlanul gyorsan, alig egy év alatt zajlott le. Magyar Péter és az általa vezetett Tisza felfutásával immár az ellenzéki választók túlnyomó többsége is egy nagy párt és egy politikai vezér körül gyülekezik. A két nagy párt kiemelkedése, a kisebb pártok fokozatos forgácsolódása a megosztottság erősödését is jelzi.
A másodlagos pártpreferenciák is ezt mutatják. Amikor a pártot választani tudóktól megkérdeztük, hogy amennyiben valamilyen okból kifolyólag mégsem tudna a választott pártjára szavazni, akkor melyik másik pártra voksolna, 31 százalékuk eleve úgy nyilatkozott, hogy más pártra nem szavazna. Azok körében, akik választanának másik pártot, az MKKP-t 17, a Mi Hazánkat 16, a DK-t 7 százalék jelölte meg. A többi kis pártot négy vagy kevesebb százalékuk említette.
A Fidesz a legzártabb párt, szavazóinak fele annyira elkötelezett, hogy nincs másodlagos preferenciája, 30 százalékuk a Mi Hazánkra szavazna át, más pártot pedig csak elenyésző arányban (1-2 százalék) említettek.
A Tisza szavazói esetében sokkal kisebb (19 százalék) azoknak az aránya, akik semmiképp sem voksolnának másra. Körükben messze a legnépszerűbb második párt az MKKP, 31 százalék rájuk átszavazna, emellett 14 százalék a DK-t, 8 százalék a Mi Hazánkat, 7 százalék a Momentumot, 5 százalék a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmat, és 4 százalék Vona Gábor pártját, a Második Reformkort említette. Ez jól mutatja a Tisza-tábor heterogén hátterét, és azt, hogy a párt milyen hatékonyan porszívózta fel a kisebb ellenzéki formációk korábbi szavazóit.
A diszpreferenciák ugyancsak árulkodók a polarizáció szempontjából. A két nagy párt tábora egyértelműen a másikat látja a legnagyobb ellenfélnek: a fideszesek 81 százaléka a Tiszát említette, mint amire biztosan nem szavazna, a Tisza szavazóinak 90 százaléka mondta ugyanezt a Fideszről. Az egyre intenzívebb kampány a bizonytalanok egyre szűkülő csoportjába tartozók meggyőzését célozza, márpedig az ő körükben a kormánypárt elutasítottsága jelenleg lényegesen magasabb (41 százalék) a Tiszáénál (16).
„Mi” vagyunk a jók, „ők” a rosszak
A polarizáció erősödése számos vonatkozásban tetten érhető, ugyanakkor jelentős különbségek vannak a két nagy párt tábora között. A Fidesz tábora jóval törzsiesebb, mint a Tiszáé, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az évtizedek óta létező, és a szavazóit erőteljesen kondicionáló kormánypárttal szemben a Tisza mindössze másfél éve létezik, és választói közönsége is jóval rétegzettebb.
A polarizációról és a törzsies gondolkodásról sokat elárul, hogy miként vélekednek egy párt szavazói a többi párt támogatóiról. A „másokról” alkotott kép a fideszesek körében a leginkább elutasító. A kormánypárt szavazói a Tisza, a DK és az MKKP szavazóira szinte egyforma ellenszenvvel gondolnak, egyedül a Mi Hazánk táborát értékelik valamivel kedvezőbben.
A tiszások más pártok szavazóit széttartóbban ítélik meg, számukra jobban elkülönülnek a pártok, de a saját tábor felértékelése és a fő ellenfél elutasítása rájuk is jellemző. A bizonytalanok véleménye sokkal kevésbé szórt, ők inkább semlegesen vélekednek az egyes pártok szavazóiról. Ez is magyarázhatja, miért igyekszik a Fidesz stílust váltani, és higgadtabb tónusban megszólítani a párt nélküli választókat.
Ha csak a fideszesek és a tiszások egymásról alkotott véleményét nézzük, akkor mindkét tábor többségére jellemző, hogy a rivális párt szavazóit vakhitűnek tartják, akik gondolkodás nélkül elhiszik, amit a vezérük mond. Orbán Viktor többször is megtévesztett emberekként jellemezte az ellenzéki szavazókat, amivel támogatóinak kétharmada egyet is ért.
A Tisza-táborban viszont még erőteljesebb az a vélekedés, hogy a fideszesek vakon elhiszik, amit a vezetőiktől hallanak: tízből kilenc tiszás ezt gondolja a fideszesekről.
Ennél is súlyosabb, hogy mindkét nagy párt táborának többsége azt feltételezi a másik tábor tagjairól, hogy azok komoly fenyegetést jelentenek az országra és a magyar népre. A Fidesz szavazóinak 65, míg a Tisza szavazóinak „csak” 55 százaléka gondolja ezt a rivális párt támogatóiról. Érdekes, hogy míg a kormánypárt támogatóinál nagyjából megegyezik a másik tábort vakhitűnek, illetve veszélyesnek tartók aránya (66, illetve 65 százalék), a Tisza támogatóinál a két érték között jelentős a különbség (89, illetve 55 százalék).
Az összes választó 26 százaléka látja a politikát a jó és a gonosz harcának. Leginkább a Fidesz szavazóira jellemző ez a vélekedés (37 százalék), a tiszások körében ez az arány csak 18, míg a bizonytalanoknál az országos átlagnak megfelelő 27 százalékot tesz ki.
Jelenleg a magyarok 15 százaléka véli úgy, meg lehet mondani egy emberről, hogy jó vagy rossz, pusztán annak alapján, ha tudjuk, melyik politikai „szekértáborba” sorolható. A Fidesz-szavazók 22 százaléka vallja ezt, a Tisza-szavazóknak 12, a bizonytalanoknak pedig 18 százaléka.
Az utóbbi két arány az előző kérdésekre adott válaszok ismeretében nem tekinthető magasnak. Ennek leginkább az lehet a magyarázata, hogy jóval elvontabb kérdésekről van szó. A másik oldal vakhitűségéről, erőszakosságáról ugyanis gyakran beszélnek a politikusok (és a kommentszekciók népe úgyszintén). Másképp fogalmazva: a politikusok megmondják a híveiknek, hogy mit kell gondolniuk a másik félről. Ezzel szemben az utóbbi kérdés jóval absztraktabb, ebben a formában nem igazán jelenik meg a politikai diskurzusban. Amikor tehát a kérdezőbiztos rákérez, nem kapcsol be a zsigeri reflex, hanem önálló véleményt kell alkotni, ami így jóval mérsékeltebb lesz.
A törzsies gondolkodásnak tanulságos lenyomata az is, hányan támogatnák, hogy választott politikusok helyett egy keménykezű vezető hozza a döntéseket. Az összes válaszadó bő negyede (26 százalék) véli úgy, hogy az ország sikeresebb lenne egy ilyen felállás esetén. A fideszesek körében ez az arány 31, a tiszások körében 18, míg a bizonytalanok körében 35 százalék.
Első pillantásra nem feltétlenül tűnik logikusnak, hogy ebben a kérdésben a bizonytalan választók a leginkább tekintélyelvűek, de ha figyelembe vesszük, hogy jelentős részük a pártokkal és politikusokkal szembeni bizalmatlanság miatt bizonytalan a pártválasztásában, érthetőbbé válik, miért vágynak épp ők egy erőskezű vezetőre.
Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire befolyásolja a politika az attól elvileg független preferenciákat. Ezért megkérdeztük, hogy miként hatna az egyes táborok tagjaira, ha egy általuk kedvelt művész nyilvánosan kiállna az ellentábor mellett. Mind a fideszesek, mind a tiszások többségének véleménye romlana ilyen esetben az általuk kedvelt ismert emberről. Előbbiek körében 63 százalék, utóbbiak körében 70 százalék mondta ezt.
Összességében tehát nagymértékben áthatja a magyar politikát a törzsies gondolkodás. A legtöbb kérdésre adott válaszból az derül ki, hogy a kormánypárt támogatóit ez erőteljesebben jellemzi, erősebb a belső kohézió, és kritikusabban látják az ellentábor szavazóit, mint a Tisza hívei.
Erőszak nincs, veszélyérzet van
A politikai polarizáció eddig csak elvétve járt együtt Magyarországon a politikai erőszak megjelenésével. Az elmúlt időszakban számos nagy utcai rendezvény békésen zajlott le úgy, hogy az egymással szemben álló két nagy párt hívei egy városban, azon belül is egymás közelében demonstráltak. Ha fizikai erőszak nem is, szidalmazás, éles szóváltás, rongálás több alkalommal is előfordult. A politika erőszakosabbá válását részben ezért, részben pedig a politikusok fellépésének és kommunikációjának radikalizálódása miatt észleli szinte minden választói csoport többsége. Az összes választó 69 százaléka érzékeli erőszakosabbnak a politikát, mint négy éve. A Tisza szavazói jóval az átlag felett (81 százalék), míg a Fidesz szavazói valamivel az átlag alatt (60) vélekednek így.
A felelősség kérdésében nem meglepő módon mindkét nagy tábor tagjai a másik tábor vezetőjére mutogatnak. Bár a Fidesz szavazói ebben a kérdésben árnyaltabb álláspontot foglalnak el, 15 százalékuk szerint mindkét fél felelős a durvulásért. A teljes mintában a többség (55 százalék) Orbán Viktort és a Fideszt tartja felelősnek a politika erőszakosabbá válásáért, és csak 26 százalék Magyar Pétert és a Tiszát. A bizonytalanok körében is erős a percepció, és egyértelműen a Fidesz felé billen el a felelősség.
A személyes tapasztalatokat illetően szerencsére nagyon kevesen számoltak be arról, hogy fizikai támadást éltek volna át a politikai nézeteik miatt. 10 százalék körül van viszont azok aránya, akik fizikailag érezték már veszélyben magukat. A teljes mintában pedig 39 százalék azok aránya, akiket megsértettek már a politikai nézeteik miatt. A Fidesz szavazóinak 35 százaléka, a Tisza szavazóinak pedig a fele érez így.
Módszertan
A Political Capital megbízásából a Medián készített adatfelvételt 2025. október 29. és november 13. között, az ország 18 éves és idősebb népességét reprezentáló 1000 fős minta telefonos megkérdezésével. A véletlen mintavételből eredő kisebb torzulásokat a KSH népszámlálási adatai alapján súlyozással korrigálták, így a minta jól tükrözi a szavazókorú népesség demográfiai (nem, korcsoport, iskolai végzettség és településtípus szerinti) összetételét.
A bizonytalanok csoportjába értjük azokat a válaszadókat, akik vagy nem tudják, vagy eltitkolják, hogy melyik pártra szavaznának, nem tartoznak azonban ide a politikától teljesen elfordulók, akik a pártpreferenciára vonatkozó kérdés során is megerősítették, hogy biztosan nem szavaznának.
Fogalommagyarázat
A törzsi gondolkodás, azaz a tribalizmus lényege, hogy a politikai táborok a saját vezérük köré gyűlnek, élesen elutasítva a másik törzset. Erre egyszerre jellemző a fekete-fehér, a világot a jóra és a rosszra felosztó, úgynevezett manicheista világnézet és az erős vezetőben bízó tekintélyelvűség. Nem egyszerűen politikai megosztottság, hanem antagonisztikus szembenállás, amely párbeszéd-képtelenséghez, az éles politikai ellentétnél erősebb „hideg polgárháborús” viszonyokhoz vezet. Amikor a törzsi gondolkodás határozza meg a közérzetet, az egekbe emelkedik a választás tétje, így az egymással szemben álló nagy táborok tagjai úgy érzik, mindennek vége, ha az ellentábor nyeri a választást.
A teljes kutatás a Political Capital honlapján elérhető.
