Magyar Péter: A Tisza listáján befutó képviselői helyek legalább 10 százalékát a roma honfitársaink kapják

A Tisza listáján befutó képviselői helyek legalább 10 százalékát a roma honfitársaink kapják – jelentette be Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke csütörtök este Tarnazsadányban járt, ahol többek között reagált Orbán Viktor minimálbér-emelésről szóló bejelentésére, Takács Péter bazmegelésére, de kapott kérdést arról is, hogy a Tisza mikor fogja bevezetni az új Nemzeti Alaptantervet.

A Tisza Párt elnöke pénteken a Facebookon is kiposztolta, hogy az eseményen bejelentette, hogy pártja listás képviselői helyeinek 10 százalékát romák töltik majd be. „Ez legalább 5 országgyűlési képviselői helyet jelent, ami példa nélküli a rendszerváltás óta” – jelentette ki Magyar Péter.

A mélyszegénységről is szó volt a tarnazsadányi fórumon, amelyen Magyar mellett Bódis Kriszta, a Tisza társadalompolitikai szakértője is részt vett. Magyar Péter arról beszélt, hogy szerinte pontosan látják a roma és nem roma emberek is, hogy nem mehet tovább az, hogy a választások előtt mindig meglátogatják őket a vezető politikusok, majd utána négy évre magukra hagyják őket. Azt mondta, a Tisza Roma Kerekasztalának tagjaival abban maradtak, hogy nagyon keményen fognak dolgozni, és kiemelte, hogy pártja elutasít mindenféle rasszizmust.

Magyar Péter korábban a Telexnek adott interjújában is beszélt Tarnazsadányról és más mélyszegénységben élő településekről, és annak a 309 embernek a kiválasztásáról, akik közül a párt előválasztása után kikerült a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelölt. Miután a Tisza Párt bemutatta választókerületenként a 3-3 jelöltet, térképre tettük őket, itt tudja böngészni az indulókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!