A kormány egy új törvényjavaslattal biztosítaná, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén valamennyi fővárosi dolgozó hozzájusson a fizetéséhez. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki bejelentése szerint a javaslat semmilyen fővárosi feladatot nem ruház át, és semmilyen hatáskört nem von el a fővárosi önkormányzattól, de biztosítja a budapesti közszolgáltatások, köztük a tömegközlekedés zavartalan működését.
„A budapesti segélyhitel törvény újabb bizonyítéka annak, hogy a nemzet fővárosának zavartalan működése felette kell álljon a politikai csatározásoknak. A városvezetés döntéseinek és kormánnyal folytatott vitáinak a budapestiek nem lehetnek a kárvallottjai” – írta Facebook-oldalán a miniszter.
Nem sokkal ezután kiderült, hogy az Országgyűlés december 17-re rendkívüli gyűlést hív össze annak érdekében, hogy a „fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról” szóló javaslatot még idén megszavazhassák a képviselők.
Karácsony Gergely főpolgármester erre úgy reagált, hogy a kormány csak „valamiféle hitelt adna” a fővárosnak, amit ő nem tart megfelelőnek. „Újabb bizonyíték arra, hogy a kormánynak egy szavát sem lehet elhinni. (…) Most úgy tűnik, ez is egy ordas nagy hazugság volt, mert most valami új törvényről írnak Facebook-posztot, ami szerint valamiféle hitelt adnak csak a fővárosnak. Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! És adják vissza a budapestiektől törvénytelenül elvett pénzt! Most!” – írta közösségi oldalán Karácsony.
A főpolgármester szerint a kormány törvénytelenül vette el a főváros pénzét, majd „a jogszabályban rögzített jussát sem fizették” ki a városnak. Ezután pedig „arról kezdtek el hadoválni, hogy majd ehelyett inkább kifizetik a fővárosi dolgozók bérét. Ezt kormányhatározatba is foglalták, sőt névre szóló levélben erről az összes fővárosi intézményvezetőt tájékoztatták” – tette hozzá a főpolgármester.
Karácsony Gergely az elmúlt napokban arról beszélt, hogy ha a kormány nem fizeti vissza a fővárostól jogtalanul elvett pénzeket, akkor az év végére csődbe mehet Budapest, és kérdéses, január 1-jétől hogyan tudják kifizetni a fővárosi dolgozók bérét. Miután a múlt héten Gulyás Gergely miniszter azt ígérte, a kormány kész segíteni, ha a főváros kimondja a fizetőképtelenségét, a főpolgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze a kelenföldi buszgarázsba, ami után tüntetést szervezett a Karmelitához.
Ha csődbe megy Budapest, akkor a kormány költségvetési biztost jelölhet ki, de Karácsony szerint az „politikailag öntökönlövés lenne”, mert ezzel átvállalnák a politikai felelősséget. „Egy dolog lehet, valamilyen jogcímen, így vagy úgy, de a főváros visszakapja a pénzét” – mondta a főpolgármester a Telex kedd esti élő műsorában. Állítása szerint az már kevésbé érdekli, hogy jogállami úton, a bírósági ítéleteknek megfelelően közvetlenül az önkormányzat kapja vissza a pénzt, vagy a főváros megkerülésével a cégek és az intézmények. A miniszterelnök mostani szavai arra utalnak, hogy a kormány közvetlenül a fővárosi dolgozóknak fizethet.