Gelencsér Ferenc szerint a Fideszhez köthető gazdasági szereplők megkörnyékezték a Momentumot

„Az állampárthoz egyértelműen köthető gazdasági szereplők megkeresték a Momentum közelében lévő, a párthoz valamilyen szinten kapcsolódó embereket, és finoman jelezték, hogy nagyon örülnének annak, hogyha ez a párt 2026-ban elindulna a választásokon, és szívesen segítenék a kampányát. Hirtelen nagyon vevők lettek arra, hogy egy liberális párt elinduljon a jövő évi választásokon” – jelentette ki Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
Gelencsér szerint ennek az oka egyértelmű, „az állampárt elemi érdeke”, hogy minél több párt elinduljon, mert akkor az ellenzéki szavazatok szétaprózódnak. A Momentum politikusa szerint az sem újdonság, hogy a Fidesz megpróbál megkörnyékezni ellenzéki pártokat, korábban is volt erre példa.
„Minden olyan ellenzéki párt, amelyik a jövő évi választásokon elindul, és nem a legnagyobb ellenzéki erő, az nem érdekelt a váltásban, és el kell gondolkodnia mindenkinek azon, hogy ez miért lehet így” – fogalmazott a Momentum volt elnöke, aki múlt héten az európai liberálisok (ALDE) helsinki kongresszusán azt állította a Kontroll cikke szerint, hogy
százmilliókat ajánlottak ellenzéki pártoknak, amennyiben elindulnak a választásokon.
A Momentum június elején jelentette be, hogy nem indulnak el a 2026-os választáson. Gelencsér szerint minden más ellenzéki politikusnak és pártnak is mérlegelnie kell, hogy mi fontosabb: a saját megélhetésük vagy a hazájuk. „Az én álláspontom egyértelmű ebben a kérdésben, és igen, én azt gondolom, hogy azok a pártok és azok a politikusok, akik ebben a helyzetben elindulnak, azoknak erre több millió oka van.”



