El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Magyar Péter támogatóit nevezte agyhalottnak a Fidesz újbudai képviselője

2025. március 26. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

2184

Kiderült, hogy kikre gondolt Szabó László, a Fidesz XI. kerületi önkormányzati képviselője, amikor Magyar Péter lehetséges ellenfelét, Steiner Attilát, a Fidesz választókerületi elnökét azzal biztatta kommentben, hogy „Újbudán alig lézeng 1-2 agyhalott, úgyhogy nem lesz ezzel gond”.

Kedd délután megkérdeztük Szabótól, hogy pontosan kire célzott, de nem reagált a megkeresésünkre. Később a kommentelőkkel vitatkozva azonban egyértelművé tette, hogy Magyar Péter támogatóiról van szó. Az egyik kommentelőt még személyeskedve ki is oktatta, hogy nem érti az idézet fogalmát.

Forrás: Steiner Attila / FacebookForrás: Steiner Attila / Facebook
Forrás: Steiner Attila / Facebook

A fideszes képviselő Magyar Péter korábbi szavaira próbált utalni a maga sajátságos stílusában. Igaz, a Tisza Párt elnöke nem a támogatóit, hanem a párt EP-képviselőjelöltjeit nevezte tehetségtelennek és agyhalottnak egy titokban rögzített hangfelvételen a választás előtt. A hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után megkérdeztük a Tisza EP-képviselőit, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a pártjuk elnöke ilyen jelzőkkel minősítette őket. „Magyar Péter a héten leírta, többször is elmondta, a Tisza Párt közleményben az újságíróknak pedig el is küldte az álláspontját az üggyel kapcsolatosan. Ezt most ismételten megtesszük” – válaszolták, majd elküldték újra Magyar közleményét arról, hogy „nem kommentálják a Tónika Show újabb epizódját”.

A Tisza Párt elnöke tavaly novemberben feljelentést tett Vogel Evelin ellen, mert állítása szerint a volt barátnője titokban rögzített hangfelvételekkel zsarolta őt és a pártját, 30 millió forintot szeretett volna kapni a hallgatásáért cserébe. Vogel hamisnak nevezte a vádakat, a rendőrség büntetőeljárást indított. Magyar Pétert pont egy hete hallgatta meg sértettként a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben.

Szabó László 2019 óta önkormányzati képviselő a XI. kerületben, egy időben ő volt a Fidesz helyi frakcióvezetője is. 2019 előtt a kerület akkori fideszes polgármesterének, Hoffmann Tamás kabinetjének a helyettes vezetője volt, de éveken át dolgozott Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő közvetlen munkatársaként is, korábban pedig a Honvédelmi Minisztérium rendezvényszervező hivatalának főigazgatói tisztségét töltötte be.

Megkérdeztük a Fidesz sajtóosztályát is, hogy mi a kormánypárt véleménye arról, hogy az egyik önkormányzati képviselőjük agyhalottaknak nevez újbudai lakosokat. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy lesz-e következménye Szabó kommentjének, maradhat-e képviselő. Cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 402,34 Ft
USD 371,37 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől