El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Magyar Péter a hegyvidéki választókerületben indulna egyéniben, az ott lakó Orbánt is kihívja

2025. március 25. – 09:11

Másolás

Vágólapra másolva

1938

Magyar Péter bejelentette, hogy a budapesti 3-as számú választókerületben indul el egyéni jelöltként a jövő évi országgyűlési választásokon, ha a helyi Tisza Szigetek támogatják, derül ki a Tisza elnökének keddi Facebook-posztjából. „Orbán Viktor is ebben a körzetben él. Ha nem gyáva, akkor ő is elindul és közvetlenül megküzdünk az emberek bizalmáért” – írta Magyar.

Orbán Viktor először az 1990-es választáson indult egyéniben a XX. kerületi választókörzetben, azaz Pesterzsébeten, amihez semmiféle kötődése nem volt, nem is nyert. Négy évvel később, 1994-ben is megpróbált egyéni mandátumot szerezni, akkor már Székesfehérváron, de akkor sem nyert. Azóta minden országgyűlési választáson a Fidesz listavezetőjeként került be a parlamentbe, így nem valószínű, hogy '26-ban egyéniben indulna.

A budapesti 3-as számú választókerületnek jelenleg a momentumos Hajnal Miklós az országgyűlési képviselője.

Azt még nem tudni, hogy a Fidesz kit indít el itt, de az, hogy a miniszterelnök kikkel számol 2026-ban, a Karmelitában készült képekből derült ki februárban: a hegyvidéki választókerület elnökének pedig Steiner Attilát a nevezte ki. Steiner az utóbbi időben aktívabb lett a helyi közéletben: februárban például részt vett a Hegyvidéki Polgári Bálon, de a kerületi kávézóból és kirándulóhelyekről is előszeretettel oszt meg fotókat a Facebook-oldalán.

A Fidesz már tavaly elkezdett készülni a jövő évi választásra, át is rajzolták a választási térképet, az országgyűlési választókerületek több mint harmadát, 39 körzetet módosítottak a választási törvényben. A XII. kerület az új választókerületi beosztás szerint Budapest 3. választókerületének a központja lett, és ide tartozik a XI. kerület egy része is.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,18 Ft
USD 372,75 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől